Haza
Az óriás méretű emlékmű számtalan szimbolikus üzenetet hordoz. Az építményt körülfogó, azon átvonuló, megszakadt lánc egyrészt a romboló ideológiák hatására, a nemzet megosztottságára utal. Más nézőpontból a Lánchidat idézi meg, az azon keresztül vonuló harcolókat.
Az utcakövekre emlékeztető falak Budapest látványát idézik a harcok alatt, egyben a kövekből épített barikádokat is, amik a harcolókat védték a felvonuló tankokkal szemben.
Az emlékmű középpontjában egy mécses ég, ami a megemlékezések alkalmával lehetőséget nyújt lángok gyújtására, ami a hősök tiszteletére éghet.
Az emlékmű kb. 70 négyzetméter alapterületen áll. Alapja egy 1,2 méter magas domb, ami a tényleges emlékmű alapja. Az ezen álló, utcaköveket idéző építmény magassága 1,8 méter, a falfelület közel 100 m2. Az alapot jelentő domb két oldalán két lépcső vezet a középponti mécses felé. A legfelső lépcsőfokba vésve az 1956-os évszám olvasható.
A két lépcsősor elhelyezése kelet, ill. nyugat tájolású, ami szintén szimbolikus jelentésű: Európa szabadságharc leverése utáni megosztottságára utal – a berlini fal ledöntéséig.
Az emlékmű két, magyar és spanyol feliratú táblája a címet, az állíttatókat mutatja. Az első sorban egy Márai-idézet: "Mert egy nép azt mondta: Elég volt."
A vers (New York,1956.) így indul: "MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok...." [1]
Egészében olvasható a jelzett forrásban.
[1] http://oswaldg.web.elte.hu/Irodalom/marai1.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46249e-843d06f3cddd18579ea5b089_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46483b-a1b88fc50d712a3c7af0993a_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b465f9c-5871536ba9f65c59424dd886_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b467b11-b5f139ea60d8512150bfd56c_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/103 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46967f-cd00934362fac53a25f2062a_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46b4ac-b175f17944396015305c60be_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46ce1b-cdd618e3277add0fe18f3b30_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/114 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b46e772-2932780d7ea93795210f57c1_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491b47015d-1d4a31026d3f0ed7d1dc789b_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491fb2e514-0ec978ce0eacba66acdb80db_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/102 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491fb32099-02b5887122eb83d21360875c_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/50 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491fb3069a-10ce12abebade30bfaf68870_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491fb3381f-301c9e8c191d45d97a0b500f_4.jpg)
"Haza" c. alkotás fotói
ƒ24000/10000 • 1/50 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4619-a39336-5db491fb3529d-4468aa47e8e68543066a41fa_4.jpg)