Budapest, XIV. kerület, Olof Palme sétány 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Olof Palme sétány 1.

Felállítás2019. október 26.

Zsolnay-gyár (kivitelező)

Dénes Ildikó
2019.10.26. 19:03
A volt Olof Palme ház kb. két évig tartó felújítása után a Millennium Háza nevet kapta. Az épületnek két bejárata van. Az eredeti bejárata a Hermina út felé nézett, most a felújítás után ismét ez a bejárat lett a főbejárat. Eléje egy rózsakertet telepítettek és a rózsák közé egy az épület díszítésével harmonizáló Zsolnay szökőkutat létesítettek. Az épület négy sarkán álló díszkutakon halak vannak, ehhez hasonló halak díszítik a szökőkutat. Három hal van a szökőkút legfelső részén, vízköpő jellegű halfejek és vízköpő jellegű halak láthatóak a szökőkúton.
Lakossági vitákon és a Városliget védői is nagyon ellenezték a rózsaliget telepítését, ami miatt több fát is ki kellett vágni. Nem tudom, hogy hány fát vágtak ki. Én arra emlékszem, hogy a mostani főbejárat környéke egy fák által besötétített, piszkos, nagyon rendezetlen terület volt. Most tágas, világos, szép térben látszik az épület. Hogy éppen ilyen szökőkút hiányzott oda, azt nem tudom.
Források:
https://ligetbudapest.hu/intezmenyek/millennium-haza



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380425
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/310 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382033
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • 14.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380428
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 30.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380430
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • 23mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380431
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/350 • 19.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382027
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/346 • 4.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382034
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 35.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380432
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 29.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380433
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 29.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380434
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 34mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382026
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/316 • 4.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382031
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/240 • 8.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380435
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/320 • 28mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382028
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/320 • 23mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382029
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/300 • 21.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382030
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/350 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382032
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382035
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • 50.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382037
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/680 • 30.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382036
Feltöltve
2019.11.03. 00:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • 24.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 00:27

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380427
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/350 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380436
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380426
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380429
Feltöltve
2019.10.26. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/300 • 9.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.26. 18:49

Adalék vagy máshol

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382061
Feltöltve
2019.11.03. 09:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/140 • 12.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 09:38

"Zsolnay szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsolnay-gyár (kivitelező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382062
Feltöltve
2019.11.03. 09:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/90 • 31.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 09:39
Összesen 26 fotó

Műlap története

20.09.05. 15:08
Megérintettem a "Zsolnay szökőkút" alkotást
20.06.06. 16:18
Megérintettem a "Zsolnay szökőkút" alkotást
19.11.03. 09:39
1 új fotót töltöttem a "Zsolnay szökőkút" műlaphoz
19.11.03. 09:38
1 új fotót töltöttem a "Zsolnay szökőkút" műlaphoz
19.11.03. 00:27
12 új fotót töltöttem a "Zsolnay szökőkút" műlaphoz
19.10.26. 19:03
Dénes Ildikó publikálta "Zsolnay szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.