Vasbányászati emlékmű

Pécs, Szövetkezet utca 42.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vasas névadó emlék, Tributarii ferri, A 710 éves Vasas

Pécs
Szövetkezet utca 42.
Vasas falu főutcáján áll.

Avatás2002. október 5.


Keszthelyi Sándor
2019.10.20. 02:21
Vasas önálló település volt csaknem ezer éven át. "Kiss Lajos szerint a Vasas helynév azzal lehet kapcsolatos, hogy lakói vassal adóztak a pécsváradi apátságnak. A név a magyar vas főnév -s képzős származékából, a vasas melléknévből keletkezett. Györffy is utal arra, hogy Vasas a pécsváradi apátság alapítólevelében „tributarii ferri” néven említett vasasoktól (vasbányászoktól) kapta nevét. Az itteni vasasok vascipó (nyersvas) előállításával foglalkoztak."

Vasas sokáig csak egy egyutcás falu volt a patak völgyében. A XVIII. század végén kezdődött a kőszénbányászat Vasason, akkortól egy bányász lakótelep alakult ki a keleti dombvonulaton. Vasast 1954-ben Pécshez csatolták. Vasas-II, Pécs-Vasas-II néven illették 1990-ig. Azóta külön településrészi önkormányzata van Pécsen belül Pécs-Vasas néven.

A vasbányászatra visszatérve, a Wikipédiában még ezt olvasható: "Újabban geológusok, régészek is foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy Vasason és környékén léteznek-e a középkori vasgyártásra utaló nyomok. Ezek alapján elmondható, hogy a Mecsekben előfordult a vasérckő. Vasason a Csatorna-völgy keleti szakaszán ököl nagyságú hematit gumókat találtak. 1976-ban a Szövetkezet utcában vassalakdarabok és fúvókák kerültek felszínre. A vasolvasztó maradványa a helyi vaskohászat bizonyítékának tekinthető. E leletek tehát megerősítik a felismerést, hogy a Vasas helynév a kora középkori vasművességgel van kapcsolatban."

A Tudományos Gyűjtemény 1822-ben írja: "Mindazonáltal jutalmasabb lehetett a Metsekhegyi Vas-bányáknak a nyeresége, tsak ugyan el nem élhettek volna azon 20 vasbányászok (Tributarii ferri), mellyeket Sz. István király valaha a Péts és Pétsváradja között mai napiglan Vasas-nak nevezett helységben a hegy aljában szerzett …"

Éppen ide, a régi falu főutcájába, a Szövetkezet utcába állítottak emléket a vasasi vasasoknak. A Szövetkezet utca, a Nevelő utca és az Iskola köz találkozásánál lévő kis parkban áll egy jókora kőtömb. A kő déli oldala nagyjából síkra megdolgozott. Ezen az oldalon egy bronz dombormű van. Egy középkori, varkocsos férfit látunk, egy vasmunkást. A kezében tart egy fújtatót, amely a kis vaskohóknál alkalmaztak a parázs élesztésére, a tűz fenntartására.

Alatta rézbetűkből felirat van:
TRIBUTARII FERRI
1292
VASAS
2002

Az 1292-es évszám Vasas településnek első okleveles említése. Ez az emlékmű avatásáról szóló beszámolóban is olvasható: "Az első név szerint ismert vasasi Tiván fia Márton volt. Tanú volt egy hatalmaskodási perben valamikor 1292 táján. Ez Vasas község nevének első fennmaradt okleveles említése. A Tiván török név, jelentése sólyom. Lehet, hogy a honfoglalók törökül is beszélő vezető rétegéből származtak felmenői, lehet, hogy határőrizetből áttelepített székely volt, de lehetett besenyő vagy kun is."

Az emlékmű ünnepélyes avatása 2002. október 5-én történt. "A Ragács György által készített emlékművet dr. Toller László polgármester, dr. Jéki László és Tóth Mihályné leplezte le, majd Kövesi Ferenc plébános felszentelte."

Az emlékmű hátoldalának alján van még egy kis bronztábla ezzel a felirattal:
DONÁTOROK
Pécs-Vasas településrészi
Önkormányzata
Pannonpower Rt.
Biokom Rt.
Mecseki Bányavagyon-Hasznosító Rt.

Romváry Ferenc 2014-es könyvében "sárga homokkő, bronzdombormű" anyagokat ír. Az alkotás címére a "Vasas névadó emlék"-et adja. Szerinte a szöveg olvasata: "Tributarii ferri 1292 – Vasas 2002 [a vas tisztelete]."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A vasasi vasról és a vasbányászokról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasas_(v%C3%A1rosr%C3%A9sz)#Nev%C3%A9nek_eredete
A Tudományos Gyűjtemény 1822. 6. kötet. 8. oldal:
https://books.google.hu/books?id=hFBTAAAAcAAJ&pg=RA3-PA8&lpg=RA3-PA8&dq=tributarii+ferri&source=bl&ots=KPA9ib0jPN&sig=ACfU3U3-rqAP8T1AblW8PWlVLiw38PbtOg&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwjuztzJ4ajlAhV3AxAIHW9DDOMQ6AEwA3oECAcQAg#v=onepage&q=tributarii%20ferri&f=false
Az emlékmű avatásáról:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=12456
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai, épületplasztikák, emlékművek, emléktáblák. Pécs, 2014. Kronosz Kiadó. p. 342. (szöveg és fénykép)



Cím alapján hasonló

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379262
Feltöltve
2019.10.20. 02:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/1000 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:14

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379263
Feltöltve
2019.10.20. 02:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:14

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379264
Feltöltve
2019.10.20. 02:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:15

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379265
Feltöltve
2019.10.20. 02:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/640 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:15

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379266
Feltöltve
2019.10.20. 02:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:16

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379267
Feltöltve
2019.10.20. 02:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:16

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379268
Feltöltve
2019.10.20. 02:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/320 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:17

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379269
Feltöltve
2019.10.20. 02:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:17

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379270
Feltöltve
2019.10.20. 02:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/800 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:18

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379271
Feltöltve
2019.10.20. 02:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ118/10 • 1/320 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:18

"Vasbányászati emlékmű" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
379272
Feltöltve
2019.10.20. 02:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • 12.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.20. 02:19
Összesen 11 fotó

Műlap története

26 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Vasbányászati emlékmű" feltöltésünket!
26 napja
Keszthelyi Sándor publikálta "Vasbányászati emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.