Mozaik kompozíció III.

Gödöllő, Páter Károly utca 1.
Archív képek

Gödöllő
Páter Károly utca 1.
II. számú előadóterem előtt.

Felállítás1966

Fajó János (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2019.10.29. 00:12
Az egyetem tanulmányi épületében már találkoztam Paizs László és Fóth Ernő egy-egy mozaikjával, mind a keleti, mind a nyugati lépcsőházak fordulóiban. Utóbbi fotózásánál az ablakból észrevettem, mintha lenne egy középső kiugró része is az épületnek, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Az épület középső részén található a II. előadóterem (Fábián Gyula terem), melynek vetítő helyiségét veszi három oldalról körbe Fajó János festőművész [1] mozaik kompozíciója. Az 1960-as évek második felére kialakuló egyéni stílusa főként a geometrikus tradíciókból, a konstruktivizmus művészetszemléletéből építkezik. Műveire hatással van az op-art, a minimal art és az „új geometria” programja is. [2] Valóban, teljesen eltérő stílusú ez az alkotás mint az előző kettő mozaik. Én sokadik szemrevételezésre is csak azt a pár kalászt tudtam beazonosítani a murálián, de szerencsére itt is találtam egy részletes leírást, mit is ábrázol pontosan:

"Fajó János intellektuális dekorációja a magvetés mindig időszerű jelképét értelmezi a nyári mezők tagolásával, színes magok, kalászok ritmusával. Színes kristály a nap, melengető forrás, termékenységközpont, mely fáradhatatlan sugaraival ember és föld közreműködésével terméssé sokszorozza az elhintett magvak magányát. Ezt érzékelteti Fajó János a napsugarak osztódó csillogásában, a gyűjtő és sugárzó energiát. E kettős jelleg a napforma lágy koncentrikus köreiben és szilánkékek támadó villanásaiban jelentkezik, idézve a környező Mindenség aktív erőit. "[3]

Ne kérdezze senki se, hogy miért, de a három mozaik közül valahogy ez lopta be magát a legjobban a szívembe. És még mindig nem lett minden alkotás kipipálva a listámon, indultam tovább.
Források:
[1] Fajó János (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1194
[2] Fajó János (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Faj%C3%B3_J%C3%A1nos
[3] Pest Megyi Hírlap, 1972. március 12. (16. évfolyam, 61. szám) - Három mozaik: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1972_03/?pg=136&layout=s&fbclid=IwAR1pROxMZ13jTmS-A8WwmiNkkJnhfM5PPF17NEkp6MhBE-uueJrPRhXlTNw

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380798
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/125 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380799
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/100 • 28mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380800
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/100 • 18mm • ISO200

380801
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380802
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/30 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380803
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/25 • 38mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380804

380805
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/125 • 25mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380806
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 58mm • ISO200

380807
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/100 • 35mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380808
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/125 • 24mm • ISO200

380809

380810
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 62mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380811
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/60 • 52mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380812
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 50mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380813
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/60 • 48mm • ISO200

380814

380815

380816

380817
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/30 • 98mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
380818
Feltöltve
2019.10.29. 00:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/30 • 105mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.29. 00:03

Archív fotók

"Mozaik kompozíció III." c. alkotás fotói

Fortepan 214963
Adományozó: FŐFOTÓ
Alkotó
Fajó János (festőművész)
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
460521
Forrás
Fortepan - https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_214963.jpg
Évszám
1971
Feltöltve
2021.09.28. 16:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 21.09.28. 16:09
1971, Archív felvétel
Fortepan 214963
Adományozó: FŐFOTÓ
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.09.28. 16:09
1 új fotót töltöttem a "Mozaik kompozíció III." műlaphoz
19.10.29. 00:12
Szapet publikálta "Mozaik kompozíció III." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.