Genova, Piazzale Francesco Crispi
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Ezrek expediciója emlékműve, Monumento ai Mille, Spedizione dei Mille
Angol cím:Monument to the Thousand

Genova
Piazzale Francesco Crispi
A tér közepén

Avatás1915. május 5.

László Mária
2019.10.11. 11:42
Az olasz Risorgimento történetének döntő epizódja az Ezrek expedíciója, mely megdöntötte a Két Szicília Királyságát, lendületet adott az olasz egységmozgalmaknak, és a torinói parlamentben az Olasz Királyság kihirdetéséhez vezetett 1861. március 17-én.
Ez a szoborcsoport a ma már Genovához csatolt egykori Quartóban (Quarto dei Mille negyed) Giuseppe Garibaldi expediciójának állít emléket. Innen futott ki a Piemonte és a Lombardo hajó 1860. május 6-ra virradó éjjel, rajta Garibaldi ezer önkéntesével. A jelenetet a La partenza da Quarto [4] és a L’imbarco a Quarto del Generale Giuseppe Garibaldi [9] című korabeli festmények egyaránt megörökítik.
A vörösingesek között négy magyar volt: ezek egyike Garibaldi szárnysegédje, a fenti festményeken is ábrázolt Türr István ezredes, aki már kitűnt a treponti csatában is, [6] másika Tüköry Lajos, aki az 1848-as honvédsereg veteránjaiból alakult magyar légió tisztjeként került Garibaldi csapatába, valamint Goldberg Antal őrmester, végül Lajoski Vencel közlegény. [8] (A magyarok száma Palermó elfoglalását követően növekedett meg. [5]).
Az emlékmű egymásra támaszkodó meztelen férfiak csoportját ábrázolja. Vezérük a látóhatárt fürkésző Garibaldi. A csoportból kiemelkedő szárnyas női alak a győzelmet szimbolizálja.
A lépcsős talapzat a cogoletói kőbányából származik.
A szobrászt Luigi Mercantini Inno di Garibaldi c. verse, [7] Garibaldi alakjának megformálásában pedig Bartolomeo Pagano genovai filmszínész egy alakítása ihlette meg. Vö. Giuseppe Garibaldi emlékműve (Sanremo, 1908.) [12]
Az avatási ünnepségen Gabriele D'Annunzio mondott ünnepi beszédet.
Az emlékművet 2010-ben, az egységes Olaszország kikiáltásának közelgő 150 éves évfordulójára készülve restaurálták, sétateret és emlékhelyet alakítottak ki körülötte. A tengerre néző teraszon egy harminc méter hosszú acéllemezből készült új emlékművet is állítottak (Scritta commemorativa ai Mille), amelyre betűrendben ráírták a Marsalában partra szállt 1089 önkéntes nevét úgy, hogy a betűk különböző magassága címet formáljon: I Mille. 5 Maggio 1860.
Nem volt hát nehéz megtalálni rajta Stefano Türr és Luigi Tücköry nevét. A másik két magyar nevét Genovában még nem tudtam.
Források:
[1] Monumento ai Mille
https://it.wikipedia.org/wiki/Monumento_ai_Mille_(Genova)
[2] Spedizione dei Mille
http://www.chieracostui.com/costui/docs/search/schedaoltre.asp?ID=383&myword=Baroni
[3] Partenza della spedizione dei Mille da Quarto
https://it.wikipedia.org/wiki/Partenza_della_spedizione_dei_Mille_da_Quarto
[4] Partenza da Quarto
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Partenza_da_Quarto.jpg
[5] Lukács Lajos: Az olaszországi magyar légió története és anyakönyvei, 1860-1867. Bp., Akadémiai Kiadó, 1986. 23. o.
[6] Carla Romanelli Crowther: Szív nélkül semmit!
http://epa.oszk.hu/03000/03099/00035/pdf/EPA03099_tempevolgy_2017_3_067-071.pdf
[7] Inno di Garibaldi
https://it.wikisource.org/wiki/Inno_di_Garibaldi
[8] László Pete: Gli ungheresi tra I Mille di Garibaldi. RSU. Rivista di Studi Ungheri, 10. (2011)
http://epa.oszk.hu/02000/02025/00025/pdf/RSU_2011_10.pdf
[9] Gerolamo Induno: L’imbarco a Quarto del Generale Giuseppe Garibaldi
http://fermiarte.blogspot.com/2011/01/gerolamo-induno-limbarco-quarto-del.html?m=1
[10] Pasquale Fornaro: Garibaldi e Türr
http://www.grotius.hu/doc/pub/CMJCPY/50%20garibaldi%20e%20turr.pdf
[11] Treccani, il portale del sapere
http://www.treccani.it/
[12] Giuseppe Garibaldi https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4013
További linkek
[1] Claudia Refice: Baroni, Eugenio
http://www.treccani.it/enciclopedia/eugenio-baroni_(Dizionario-Biografico)/
[2] Calatafimi csata emlékműve
https://www.kozterkep.hu/29562/calatafimi-csata-emlekmuve
[3] Türr István a treponti csatában
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/3136
[4] Múzeum
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/3996
[5] Ezrek emlékműve
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4011
[6] I nomi dei “Mille”. Garibaldini sbarcati a Marsala. In: Garibaldini per L’Italia
http://www.garibaldini.org/tag/garibaldi/

Tagi gyűjteményben
Magyar garibaldisták
Tagi gyűjteményben
Risorgimento
Tagi gyűjteményben
Olaszok (taliánok)

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377855
Feltöltve
2019.10.08. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:25

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377856
Feltöltve
2019.10.08. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

377858
Feltöltve
2019.10.08. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

377859
Feltöltve
2019.10.08. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:26

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377860
Feltöltve
2019.10.08. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

377861

377862

377863
Feltöltve
2019.10.08. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

László Mária 19.10.08. 20:27

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377865
Feltöltve
2019.10.08. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

377871
Feltöltve
2019.10.08. 20:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:30

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377872
Feltöltve
2019.10.08. 20:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ39/10 • 1/400 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:30

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377873
Feltöltve
2019.10.08. 20:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:30

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377875
Feltöltve
2019.10.08. 20:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

László Mária 19.10.08. 20:31

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377877

377883
Feltöltve
2019.10.08. 20:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ63/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

László Mária 19.10.08. 20:32

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377878

377876
Feltöltve
2019.10.08. 20:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ45/10 • 1/1300 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:31

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377882
Feltöltve
2019.10.08. 20:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ51/10 • 1/500 • 14.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:32

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377884

377880
Feltöltve
2019.10.08. 20:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ52/10 • 1/500 • 16.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:32

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377874
Feltöltve
2019.10.08. 20:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ45/10 • 1/640 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:30

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377879
Feltöltve
2019.10.08. 20:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:32

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377881

393937
Feltöltve
2020.01.31. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.31. 09:44

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
393942
Feltöltve
2020.01.31. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/80 • 27.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.31. 09:44

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
393941
Feltöltve
2020.01.31. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ45/10 • 1/200 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.31. 09:44

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
393938

377870
Feltöltve
2019.10.08. 20:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:28

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
393939
Feltöltve
2020.01.31. 09:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.31. 09:44

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Talapzaton az Ezrek expedíciója századik évfordulójára készült emléktábla a települések nevének megyék szerinti sorrendjében.
Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377864
Feltöltve
2019.10.08. 20:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

377857
Feltöltve
2019.10.08. 20:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ45/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:25

Archív fotók

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
378108
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.11. 13:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.11. 13:31
Archív felvétel

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
378109

378110
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.11. 13:32

Ády 19.10.11. 13:32
Archív felvétel

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
378111
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.11. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.11. 13:33
Archív felvétel

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
378112
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.10.11. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.10.11. 13:35
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Scritta commemorativa ai Mille
Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377866
Feltöltve
2019.10.08. 20:27
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.10.08. 20:27
Scritta commemorativa ai Mille

"Ezrek emlékműve" c. alkotás fotói

Scritta commemorativa ai Mille
Alkotó
Település
Genova
Feltöltő
Azonosító
377869
Feltöltve
2019.10.08. 20:28
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

377868

377867

393940
Feltöltve
2020.01.31. 09:44
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.31. 09:44
Scritta commemorativa ai Mille
Összesen 41 fotó

Műlap története

20.01.31. 09:44
6 új fotót töltöttem az "Ezrek emlékműve" műlaphoz
19.10.11. 13:35
1 új fotót töltöttem az "Ezrek emlékműve" műlaphoz
19.10.11. 13:33
1 új fotót töltöttem az "Ezrek emlékműve" műlaphoz
19.10.11. 13:32
1 új fotót töltöttem az "Ezrek emlékműve" műlaphoz
19.10.11. 13:31
2 új fotót töltöttem az "Ezrek emlékműve" műlaphoz
19.10.11. 11:42
László Mária publikálta "Ezrek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.