Rábai Péter emléktábla

Gencsapáti, Szentkút utca.
További képek a Fotólistában

Gencsapáti
Szentkút utca.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.10.08. 10:22
Gencsapáti nyugati határában van a Szentkút. Forrásfoglalat, kápolna van itt és körben 14 stációja a kálváriának. Balra, a terület délkeleti sarkában, az I-es számú stáció közelében van egy emléktábla (és egy kopjafa).

Egy vízszintes alapkövön áll a függőleges kő szabálytalan tömbje. A nyugati oldalára erősítették a vörösréz domborművet. Az két részből áll. Az egyiken felirat van:

RÁBAI PÉTER
1975. 3. 18. – 2003. 9. 19.
MAGYAR
HEGYMÁSZÓ
EMLÉKÉRE

A hozzákapcsolt másik darabon a hegymászó domborműves arcképe van. Különös módon keret veszi körül fejét három oldalról, mint egy koporsó.

Rábai Péter szombathelyi hegymászónak 2003. szeptember 19-én veszett nyoma az Alpok 3000 méteres hegycsúcsai között. Holttestét 2004-ben találták meg.

A fiatalember emlékére a szülei egy emléktáblát rendeltek, amelyet az Alpokban állítottak fel, pontosan azon a helyen, ahol a halála történt és ahol holttestét megtalálták. Azt az emléktáblát Marosits József szombathelyi szobrász készítette bronzból 2005-ben: "Ausztria, Alpok, RÁBAI PÉTER HEGYMÁSZÓ EMLÉKTÁBLÁJA (bronz) 2005."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Rábai Péter haláláról:
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/14520
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/14496
A másik emléktábla említése az Alpokban:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Jelethagyni/pr%C3%B3balap

Cím alapján hasonló

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377682
Feltöltve
2019.10.08. 10:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • 16.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:15

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377683
Feltöltve
2019.10.08. 10:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:15

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377684
Feltöltve
2019.10.08. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:16

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377685
Feltöltve
2019.10.08. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:16

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377686
Feltöltve
2019.10.08. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:17

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377687

377688
Feltöltve
2019.10.08. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:18

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377689
Feltöltve
2019.10.08. 10:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • 16.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:18

"Rábai Péter emléktábla" c. alkotás fotói Gencsapáti településről

Feltöltő
Azonosító
377690
Feltöltve
2019.10.08. 10:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • 16.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.08. 10:19
Összesen 9 fotó

Műlap története

32 perce
Keszthelyi Sándor publikálta "Rábai Péter emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.