Jezsuita rend címere

Székesfehérvár, Fő utca 6.


Készítés1763

Paul Hatzinger (építész, közreműködő)

Rolf Singer
2019.10.08. 12:21
A ma már a Szent István Király Múzeum állandó régészeti kiállításának otthont adó rendházat a jezsuiták építették 1744 és 1763 között[1][2] Paul Hatzinger tervei alapján[1][3]. (Az építész egyébként részt vett a (volt ferences) Szent Imre-templom megtervezésében és a Szent István-székesegyház helyén álló Szent Péter és Pál-plébániatemplom 1743-ban ledőlt déli tornyának újraépítésében is.[1])

A barokk épület kisebb méretű kőkeretes, kosáríves, záróköves kapuja felett, a volutás konzolon nyugvó íves párkány törésében a sugárkoszorús jezsuita címer látható.[1][2][3] Felirata: I H S (Jesus Homo Salvator, vagyis Jézus az emberek megváltója.)

A jezsuiták 1773-as feloszlatása után 1786-ig a pálosoké lett a rendház, majd a következő 27 évben katonai élelemraktár volt, a francia háborúk idején (1805-1809) pedig katonai kórházként szolgált. A városban ma is jelenlévő ciszterci rend 1813-ban kapta meg az épületet a templommal egyetemben. A II. világháború után diákkollégium költözött a műemléképületbe, majd 1978-ban múzeumi kezelésbe került.[1] Műemléki védelem alatt áll.[2]
Források:
[1] Fitz Jenő: Székesfehérvár (Panoráma - Magyar városok sorozat), 94-95. o.
[2] http://muemlekem.hu/muemlek/show/3828
[3] Magony Imre: Székesfehérvár szobrai (2016-os kiadás), 118. o.

Rolf Singer műlapja


Cím alapján hasonló

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377621
Feltöltve
2019.10.07. 15:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ35/10 • 1/1600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:32

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377622
Feltöltve
2019.10.07. 15:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/1000 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:32

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377623
Feltöltve
2019.10.07. 15:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:32

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377620
Feltöltve
2019.10.07. 15:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:32

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377624
Feltöltve
2019.10.07. 15:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1000 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:32

"Jezsuita rend címere" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
377625
Feltöltve
2019.10.07. 15:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.07. 15:35
Összesen 6 fotó

Műlap története

3 perce
A közösség publikálta Rolf Singer "Jezsuita rend címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.