A gencsapáti Szentkút kálvária

Gencsapáti, Szentkút utca.
További képek a Fotólistában

Gencsapáti
Szentkút utca.

Felállítás1906

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.10.07. 07:32
Gencsapáti nyugati határában van a Szentkút. A szőlőkkel és présházakkal teli dombvonulat keleti lábánál található. A rendezett és gondozott terület nincs sehol bekerítve. Középen a forrás kútfoglalata van és egy bájos kápolna – különösebb díszítés nélkül. Beljebb három kereszt van, rajtuk Jézus és a két lator – de pléhkrisztus és pléhlator mindegyik.

Ami viszont szép és művészi, az a körben (U-alakban) elhelyezett kálvária. A 14 stáció kis építménye teljesen egyforma: három oldalon zárt, a negyedik oldalán nyitott, egészen le a talajig. Szürke és fehér színekre festett. Felül kis cseréptető fedi. Kívül és felül van a római számozás. I-VI-ig balra (délre), VII-VIII-ig szemben (nyugatra) és IX-XIV-ig jobbra (északra).

Az egyes állomások belsejében látható a történések sora. Álló téglalap alakú mezőben vannak az alakok domborműves kialakításban, sőt néhányan teljesen szoborszerűek. A háttérbeli személyek néha a falsíkba simulva festményszerűek. A dombormű keretének felső részén egy kis kereszt és egy háromszög alakú "istenszeme" van. A színesre festett jelenetek alján magyarázó felirat olvasható.

I.JÉZUS HALÁLRA ÍTÉLTETIK.
II. JÉZUS VÁLLAIRA VESZI A KERESZTET.
III. JÉZUS ELŐSZÖR ESIK A FÖLDRE.
IV. JÉZUS SZENT ANYJÁVAL TALÁLKOZIK.
V. SIMON JÉZUS KERESZTJÉT VISZI.
VI. VERONIKA KENDŐJÉT NYÚJTJA JÉZUSNAK.
VII. JÉZUS MÁSODSZOR ESIK A FÖLDRE.
VIII. JÉZUS JERUZSÁLEM LEÁNYAIT VIGASZTALJA.
IX. JÉZUS HARMADSZOR ESIK A FÖLDRE.
X. JÉZUS RUHÁIT LERÁNGATJÁK.
XI. JÉZUS KERESZTRE FESZÍTTETIK.
XII. JÉZUS A KERESZTFÁN MEGHAL.
XIII. JÉZUST LEVESZIK A KERESZTRŐL.
XIV. JÉZUST SÍRBA TESZIK.

A Szentkút-forrást már említi egy 1756-os egyházlátogatási irat. A kápolnát Török Mihály és neje László Katalin épített hálából, annak emlékére, hogy vak gyermekük szemei megnyíltak, miután megmosta a forrás vizében. Később (a Wikipédia szerint az 1860-as években, a helyszíni ismertető tábla szerint 1906-ban) stációk épültek a kápolna mellé. 1986-1987-ben a Szentkút épületeit felújították. 2001-ben a Széchenyi Terv Vallási Turizmus programjának keretében megújultak a stációk. Maga a felújítás 2014 novemberétől 2015 szeptemberéig zajlott és a munkakezdéskor került elő egy 1906. augusztus 8-iki keltezésű időkapszula, amely a stációk építési munkáit írja le. Az időkapszulában a stációkra építményeire vonatkozó adatok is olvashatók voltak. Idézem:

"A kápolna köré 1906-ban épült föl a Krisztus szenvedéstörténetének egyes állomásait megjelenítő tizennégy stáció, színezett domborművekkel. A két éve elvégzett felújítás elején, 2015 januárjában időkapszulát találtak az egyikben, a Krisztus keresztfáról levételét ábrázoló dombormű mellett. Egy Mariazellből hozott üvegben volt a két papírlap Albért István „szentkutgondnok” aláírásával, az írás szerint a munkálatokban részt vevő „kömiveseg” Kohl Ignácz kőszegi mester vezetésével Kohl János, Kohl József, Kohl Mihály és Kohl Antal mellett Artfofer Ferenc és Vigszász Imre volt. ... A tizennégy stáció a helyi születésű, de Szombathelyen élő Kovács Katalin, valamint Albért István és neje, Kovács Rozália adományából épül fel. Az időkapszula két papirosa felsorolja a segítséget, a „culajgereket” és „téglatuligálókat” is."
Források:
Az alkotásokat a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gencsap%C3%A1ti#A_Szentk%C3%BAt_t%C3%B6rt%C3%A9nete
https://gencsapatiertektar.hu/hu/ertekek/gencsapati-szentkut/
https://www.magyarhirlap.hu/kultura/Csodaforras_a_gencsapati_szolohegy_toveben

Cím alapján hasonló

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377554
Feltöltve
2019.10.07. 06:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:51

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377555
Feltöltve
2019.10.07. 06:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:52

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377556
Feltöltve
2019.10.07. 06:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

377557
Feltöltve
2019.10.07. 06:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:53

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377558

Mind a 14 stáció építménye azonos, a képen láthatóval egyező kivitelű.
Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377559

377560
Feltöltve
2019.10.07. 06:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:54

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377561

377562
Feltöltve
2019.10.07. 06:55

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:55

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377563

377564
Feltöltve
2019.10.07. 06:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:57

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377565

377566
Feltöltve
2019.10.07. 06:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:58

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377567

377568
Feltöltve
2019.10.07. 06:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 06:59

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377569

377570
Feltöltve
2019.10.07. 07:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 07:00

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377571

377572
Feltöltve
2019.10.07. 07:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 07:01

"A gencsapáti Szentkút kálvária" c. alkotás fotói

Település
Gencsapáti
Feltöltő
Azonosító
377573

377574
Feltöltve
2019.10.07. 07:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.07. 07:05
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.10.09. 07:04
Az "A gencsapáti Szentkút kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.07. 07:32
Keszthelyi Sándor publikálta "A gencsapáti Szentkút kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.