Nepomuki Szent János-templom címere

Székesfehérvár, Fő utca-Szent János köz sarok

Székesfehérvár
Fő utca-Szent János köz sarok

Avatás1756. november 30.
Készítés1751

Paul Hatzinger (építész, közreműködő)

Rolf Singer
2019.10.09. 09:01
A ma már ciszterci templomként (is) ismert Nagyboldogasszony- és Nepomuki Szent János-templomot (és a mellette lévő rendházat) eredetileg a jezsuiták építették 1741 és 1751 között[1][2] Paul Hatzinger tervei alapján[2]. (Az építész egyébként részt vett a (volt ferences) Szent Imre-templom megtervezésében és a Szent István-székesegyház helyén álló Szent Péter és Pál-plébániatemplom 1743-ban ledőlt déli tornyának újraépítésében is.[2]) A felszentelésre 1756-ban, Szent András napján került sor.[1]

A kőkeretes kapu barokkosan hajló ívének zárkövében a római évszám (MDCCLI) az építés befejezésére utal, a szemöldökmezőben a templom védőszentjének sugárkoszorúval körülvett nyelvereklyéje látható, alatta a latin nyelvű felirat egy zsoltár első két szava, illetve annak száma: "QUONIAM TACUI. PSAL. 31. V. 3." (Hallgass meg. Zsolt. 31. V. 3.).[3] A kovácsoltvas kapuszárnyak felett pedig a jezsuita-címer látható.[2]

Helyén egykor a pálosok kápolnája állt, melyet a törökök dzsámivá alakítottak. A jezsuiták 1773-as feloszlatása után 1786-ig a pálosoké lett a templom, majd néhány évig üresen állt, mígnem a német polgárok imaházává lett. A városban ma is jelenlévő ciszterci rend először 1813-ban kapta meg a templomot.[1][2] A gyönyörű barokk épületet legutóbb 2014-ben újították fel. Műemléki védelem alatt áll.[4]
Források:
[1] Szarka Géza: A székesfehérvári Belvárosi Plébánia története, 111. o.
[2] Fitz Jenő: Székesfehérvár (Panoráma - Magyar városok sorozat), 92. o.
[3] Magony Imre: Székesfehérvár szobrai (2016-os kiadás), 117-118. o.
[4] http://muemlekem.hu/muemlek/show/3829

Rolf Singer műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377374
Feltöltve
2019.10.06. 12:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:34

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377375
Feltöltve
2019.10.06. 12:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/1250 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:34

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377379
Feltöltve
2019.10.06. 12:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/800 • 39.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:34

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377377
Feltöltve
2019.10.06. 12:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ36/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:34

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377378
Feltöltve
2019.10.06. 12:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ35/10 • 1/2000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:34

"Nepomuki Szent János-templom címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Paul Hatzinger (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
377380
Feltöltve
2019.10.06. 12:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.10.06. 12:35
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.01.18. 17:50
A "Nepomuki Szent János-templom címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.07. 11:35
Megérintettem a "Nepomuki Szent János-templom címere" alkotást
22.03.01. 14:33
Megérintettem a "Nepomuki Szent János-templom címere" alkotást
19.10.09. 09:01
A közösség publikálta Rolf Singer "Nepomuki Szent János-templom címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.