A Haller-ház homlokzati domborművei

Nagyszeben (Sibiu), Főpiac 10. / Piața Mare 10
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Fassadenreliefs am Hallerhaus

Nagyszeben (Sibiu)
Főpiac 10. / Piața Mare 10

Készítés1550

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2019.10.05. 22:16
Haller Péter, a Haller család erdélyi ágának megalapítója 1500-ban Budán született. Még fiatalon Nagyszebenbe költözött, ahol hamarosan polgárjogot szerzett. 1529-ben már a város elöljáróságának tagja. Először 1549-ben választották meg polgármesterré. (A tisztséget több alkalommal is betöltötte.) 1552-ben szebeni királybíróvá nevezték ki. [1] 1570-ben halt meg Szebenben.
Haller Péter a Nagyszeben főterén álló házat 1537-ben vásárolta meg. Az épület azt követően mintegy 350 évig maradt a család tulajdonában. [2] A kapukeret és a homlokzati domborművek Haller Péter idejében - 1550-körül készültek. [3]

A főtér felőli homlokzat fontosabb elemei.
- "Vitézt" ábrázoló relief. Valószínűleg magát Haller Pétert ábrázolja. Az adott időszakban máshol is előfordul, hogy a ház tulajdonosának arcképe megjelenik a bejárat felett.
- A Haller család címere,
- Reneszánsz kapukeret, féloszlopokkal, korinthoszi oszlopfővel, páncélt és alabárdot ábrázoló reliefekkel,
- Oroszlánt ábrázoló domborművek az ablakok felett. (Az oroszlán a Haller-címer fontos motívuma. [4] )

Az udvar felőli oldalon lévő ajtókeretet reneszánsz virágmotívumokkal díszítették. Itt hiányzik a tulajdonost ábrázoló dombormű és a címernek is egy egyszerűbb változatával találkozunk.
Források:
[1] A (Haller) család magyar ága - Turul 1886/2 - https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Turul-turul-1883-1950-1/1886-284B/1886-2-2BB3/a-haller-grofok-nemzetseg-konyve-ii-a-csalad-tortenete-2BB5/2-a-csalad-magyar-aga-2BD4/
[2] Gündisch Gusztáv: Haller Péter gazdasági vállalkozásai - in: Erdélyi Múzeum, 1947. 1/4. 28. p. - https://epa.oszk.hu/00900/00979/00416/pdf/EM-1947_52_01-04epa_018-029.pdf
[3] Haller-Haus - https://www.sibiucity.ro/index.php/de/detalii/casa-haller (Mj. 2019. okt. 5. )
[4] Nagy Iván: Magyarország családai - Haller család - https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Nagyivan-nagy-ivan-magyarorszag-csaladai-1/otodik-kotet-356E/haller-csalad-hallerkoi-grof-3645/



Cím alapján hasonló

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377161
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 52.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:04
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377162
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 52.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:08
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377163
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/80 • 22.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:11
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377164
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 22.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:13
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377165
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:15
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377166
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 15.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:17
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377167
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/100 • 41.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:20
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377168
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:23
2018. január

"A Haller-ház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói Nagyszeben (Sibiu) településről

Feltöltő
Azonosító
377169
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.10.05. 14:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/60 • 17.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.05. 14:26
2018. január
Összesen 9 fotó

Műlap története

11 órája
Orbán Róbert publikálta "A Haller-ház homlokzati domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.