Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai

Siófok, Fő utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A siófoki Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai

Siófok
Fő utca
A szentély hátsó falán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.10.24. 20:26
Az biztos, hogy egy (egy csokor) műalkotás felderítéséhez több megközelítés lehetséges. Az egyik, hogy rákészülök, akkor tudtam volna, hogy ebben a templomban Róth Miksa három üvegablakát is megtalálom, mint ahogy a Krasznai-szobrokat is. Elolvashattam volna az ajánlást, ha Siófokon járok... Persze, én nem tudtam, hogy itt körbe tudok egyáltalán futni, hiszen csak csatlakozásra vártam. Azt meg igazán nem gondoltam, hogy a templom ajtaja tárva-nyitva lesz. Olvasom az 1739-ben felszentelt templomról: '...mindenképpen ajánlott ellátogatniuk a Római katolikus templom épületéhez, amelyet a Sarlós Boldogasszony tiszteletére szenteltek fel. .. Az egykoron barokk stílusjegyekkel ékesített templomot az idő múlása nem kímélte, így az 1903-as és 1904-es esztendők között fel kellett újítani az épületet. Ekkor azonban, a barokk stílusjegyeket felváltották a neoromán stílusjegyek.
A templomban számos meseszép üvegfestmény tekinthető meg, amelyek mind Róth Miska kezének munkáját dicsérik..." [2]
A meseszép üvegfestmények a szentélyben láthatók, ahol három ábrázolást helyeztek el. A három kép kapcsolódik egymáshoz és mint ilyen, a templom titulusához. A középső témája Mária és Erzsébet, a két várandós asszony találkozását jeleníti meg – talán abban a pillanatban, amikor Mária nagynénje "...kinyilatkoztatás alapján fölismerte benne a Messiás anyját: áldottnak, boldognak, Uram édesanyjának nevezte őt (Lk 1,41)." Fejük felett a Szentlélek galambja koronázza meg a jelenetet.
A további ablakok egy-egy kapcsolódó szereplőt idéznek meg. Balról Szt. Zakariás, Erzsébet férje áll, az ő házukban szolgált Mária Keresztelő Szent János megszületéséig. Jobbra József áll, Mária jegyese, aki ugyancsak kinyilatkoztatás útján értesült Mária titkáról és elhivatottságáról.
A Templomablak Anno blogbejegyzése 2016-ban megemlékezett Róth Miksa születésének 150. évfordulójáról – éppen a siófoki ablakok bemutatásával. Itt a mester kedvenceként említik Szent Józsefnek ezt az ábrázolását, bár hozzáteszik: "Azt nem állítanánk, hogy mindenhol ezt használta volna, de jó néhányat ismerünk közülük."
Források:
[1] https://templomablakanno.blog.hu/2016/01/03/siofok_sarlos_boldogasszony_templom
[2] https://malagarden.hu/siofoki-templomlatogatas/
[3] http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20l%C3%A1togat%C3%A1sa%20Erzs%C3%A9betn%C3%A9l.html

Kapcsolódó
Jézus szíve

Cím alapján hasonló

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376918
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 26.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376915
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 21.4mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376922
Feltöltve
2019.10.03. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 23.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:02

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376921
Feltöltve
2019.10.03. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 128.1mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:02

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376916
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 53.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376923
Feltöltve
2019.10.03. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 66mm • ISO1000

376919
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 125.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376917
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 105.7mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376925
Feltöltve
2019.10.03. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 129mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:02

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376926
Feltöltve
2019.10.03. 21:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:04

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376924
Feltöltve
2019.10.03. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 66mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:02

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376913
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO640

376920
Feltöltve
2019.10.03. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 128.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 21:01

"Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Siófok
Feltöltő
Azonosító
376914

382060
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2019.11.03. 09:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/80 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 09:34
2011. március
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.12.29. 14:10
Megérintettem a "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" alkotást
19.11.03. 09:34
1 új fotót töltöttem a "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
19.10.24. 20:26
Göröntsér Vera publikálta "Sarlós Boldogasszony-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.