Budapest, XIV. kerület, Hősök tere
Archív képek

Budapest
XIV. kerület, Hősök tere
A jobboldali oszlopsorban áll, balról a hetedik szobor.

Felállítás1955

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Neszták Béla
2009.03.09. 17:03
50 cm kő talapzat, 280 cm bronz álló alak.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos
Göröntsér Vera
2014.09.28. 11:55
Kényszerűségből a kapcsolt bejegyzéssel némi átfedéssel lehet csak leírni az alkotás keletkezésének körülményeit.
1945 után az "Ezredéves emlékmű" sorsa is kérdéses volt, döntés az ötvenes évek elején született. Maga az emlékmű maradt, de a sérült szobrokat, amelyek Habsburg uralkodókat ábrázoltak, de épen maradt három társukat is lebontották, raktárba kerültek. Helyükre részben a Köröndről "átcsoportosított" alkotások, részben új szobrok készültek.
Kossuth szobrának megformálására Kisfaludi Strobl Zsigmondot kérték fel, az alkotás 1953-55 között készült el.
Az alkotás szerves része a szobor alatt lévő dombormű, amely Kossuth ceglédi toborzóbeszédét ábrázolja.
Források:
Prohászka László: Szoborhistóriák (Városháza, Bp. 2004.)
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kisfaludi-strobl-zsigmond-132

Blogbejegyzések a műlapról
Ezredéves emlékmű
Neszták Béla blogja @ 2009.03.24. 21:22
A Millenniumi emlékmű 1881 évben merült fel először az emlékmű felállításának gondolata. 1894.-ben már a képviselőház is napirendre vette. Elhelyezésére két hely merült merült fel. A Gellért hegy és az Andrássy út vége. Végül is az utóbbi mellett döntöttek. Ehhez azonban először le kellett...

Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
14554
Feltöltve
2009.03.04. 14:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.04. 14:31

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
14555
Feltöltve
2009.03.04. 14:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.04. 14:35

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
14558
Feltöltve
2009.03.04. 14:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.04. 14:38

30571
Feltöltve
2009.10.01. 21:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.01. 21:57

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
34035
Feltöltve
2009.11.03. 01:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
63429
Feltöltve
2010.08.15. 23:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.08.15. 23:31

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
81903
Feltöltve
2011.04.03. 00:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
100608
Feltöltve
2011.11.24. 04:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ80/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.11.24. 04:36

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
269518
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.09. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. március

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
269519
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.09. 22:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

269520

269521
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.03.09. 22:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. március

Archív fotók

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
14557
Feltöltve
2009.03.04. 14:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.03.04. 14:38
Archív felvétel

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Az alkotás még a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat öntödéjének udvarán.

orig: Bauer Sándor
Kép - 128454
Feltöltő
Azonosító
294374
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.11.02. 13:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.11.02. 13:40
Archív felvétel
Az alkotás még a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat öntödéjének udvarán.

orig: Bauer Sándor
Kép - 128454

"Kossuth Lajos szobra" c. alkotás fotói Budapest településről

Az alkotás még a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat öntödéjének udvarán.

orig: Bauer Sándor
Kép - 128449
Feltöltő
Azonosító
294375
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.11.02. 13:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.11.02. 13:41
Archív felvétel
Az alkotás még a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat öntödéjének udvarán.

orig: Bauer Sándor
Kép - 128449
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.02.20. 18:44
Megérintettem a "Kossuth Lajos szobra" alkotást!
17.11.02. 13:41
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
17.11.02. 13:40
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
17.05.29. 16:55
Megérintettem a "Kossuth Lajos szobra" alkotást!
17.03.19. 11:18
A "Kossuth Lajos szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.03.10. 10:30
A "Kossuth Lajos szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.03.09. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
17.03.09. 22:50

16.07.15. 11:30
Megérintettem a "Kossuth Lajos szobra" alkotást!
16.03.14. 17:06
Megérintettem a "Kossuth Lajos szobra" alkotást!
15.09.27. 16:14
Megérintettem a "Kossuth Lajos szobra" alkotást!
11.11.24. 04:36
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
11.04.03. 00:49
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
10.08.15. 23:31
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
09.11.03. 01:12
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
09.10.01. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos szobra" műlaphoz!
09.03.09. 17:03
Neszták Béla publikálta "Kossuth Lajos szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.