Petőfi Sándor-mellszobor
Mezőberény híres Petőfi kultuszáról, az egyik idáig elfeledett szobrát szeretném most bemutatni. [1] A gimnázium bejárati aulájában, a bal oldalon áll Schaár Erzsébet szobrászművész Petőfi Sándort ábrázoló mellszobra.[2]
A mellszobor kisebb mint életnagyságú, fából készült talapzaton áll, elöl gravírozott táblán a név és évszám olvasható. Az alkotás érdekes technikával készült, kissé durva kidolgozású, [3] Petőfi arca keskeny, szemei beesettek, vékony bajusza van, galléros inget visel. Alkotói szignó nem látszik rajta. Az avatás pontos dátuma nem derült ki, csak a forrásból lehet tudni nagyjából. Az iskola titkár adott engedélyt a fotózásra, melyet ezúton köszönök meg.
A szobor szerepel a helyi értéktárban.[4]
A Petőfi Irodalmi Múzeumban található egy hasonló szobor, csak az kerámiából készült. [5] A Dalnoki-hagyaték katalógusa szintén tartalmazza a szobrot.[6] Látható volt Székesfehérváron, a szobrásznő kiállításán egy példány. Mivel nem tudom melyik példány készült el elsőként, így azt sem tudom melyik a másolat?!
Idézet a forrásból:[2]
"A Petőfi Sándor Gimnázium bejáratánál, az épületen belül található, Petőfi mellszobra. Mint az iskola névadója hirdeti itt is, a városunkkal való kapcsolatát. A szobor készítője Schaár Erzsébet. A szobrot nem sokkal a gimnázium épületének 1966. március 15-i átadása után állították."
Stílusa:[3]
"Az életrajzi mozzanatok egy Giacometti-stílusú formavilágban öltenek először testet a 60-as években: göcsörtösen mintázott szobrokban és főleg kisplasztikákban, melyeknek szikáran expresszív megfogalmazását méltán lehet “egzisztencialistának” nevezni. A
[1] https://psgsuli.hu/gimnazium/iskolank/
Avatás: 3. oldal, 4. fejezet.
[2] https://www.mezobereny.hu/assets/img_feltoltott/files/5-6%20Pet%C5%91fi%20eml%C3%A9kek(1).pdf
Alkotó:
[3] https://artportal.hu/lexikon-muvesz/schaar-erzsebet-219/
Értéktár:
[4] https://sites.google.com/site/kozkincskerekasztal/bekesi-koezkincs-kerekasztal/mezobereny/targyi-esszellemikultura
Régi fotó:
[5] https://pim.hu/hu/muzeum/gyujtemenyek/kepzomuveszeti-gyujtemeny#
[6] http://bodogaleria.hu/wp-content/uploads/2018/10/Dalnoki-Hagyateki-aukcios-katalogus.pdf
Kiállítási darab:
https://www.szekesfehervar.hu/kuratori-tarlatvezetes-a-schaar-erzsebet-kiallitasban
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a97518127-f04425e9ac7a847f317d145b_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a97509ad8-b8a3030cb25af082ece394df_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a97513f51-cd97002111b3eba706b99d8f_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a974f1c44-8a36d8eecb7a2a5bf87e400a_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a97501ced-3cc9f89c8e00d79f783fc09f_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a9750604c-7965d272ebc822158fd7d2f0_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a975206f1-d1e68708d194ca5b2b1473f5_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a9750fca8-280dd0ab6afe9cc5eff960c7_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a9751c4c7-002a0d7ddd585b0bdfaa6167_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a97524adb-f25c3bc37e5c09e315ae4285_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a87a194ed-efc5828be686f0f9e14d3211_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95a9750d4e7-720cac8dffc1e58c54f36295_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a39096-5d9b0587eab81-68e2134506595ca5f25a151a_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
(Schaár Erzsébet)
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a39096-5d95ab7561a32-7355a0bf783ef36e060a593b_4.jpg)
"Petőfi Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Műlap története
Ez a műlap tagunk 300. műlapja, gratulálunk!