Mezőberény, Hajnal utca


Készítés1970

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Benkő Gabriella Emese
2019.10.02. 11:43
Mezőberény híres volt egykor, a helyben készített koloniál típusú bútorairól. Faipari szakemberek által alapított bútorgyár az ötvenes évek kezdett "csavart-lábú" lakkozott, igazi fából készült kárpitozott kollekciókat készíteni. A hetvenes évek elején új gyáregységet avattak a város szélén a sportpálya közelében. Akkoriban igen borsos áron árulták, és majdnem mind egyedi megrendelésre készült.
A most bemutatott cégér és felirat 1970-ben készült. A négyzet alakú dombormű, bemutatja a bútorgyártás szerszámait. Láthatunk kézi gyalut, fűrészt, fúrót, kalapácsot, szorítót, reszelőt. A négy sarkán csavarozással rögzítették a homlokzatra. A dombormű felett "Berényi Bútor" felirat olvasható.
Rendszerváltozás után a cég szétesett, és több kisebb üzemmé alakult, ma is működik. A helyi értéktárban szerepel.
Források:
Helyi értéktár:
https://www.mezobereny.hu/assets/img_feltoltott/files/5-6%20koloni%C3%A1l.pdf



Cím alapján hasonló

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376413
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.09.30. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 12:03
2019. január

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376410
Feltöltve
2019.09.30. 11:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/500 • 240mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 11:58

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376414
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.09.30. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/60 • 29.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 12:03
2019. január

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376411
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.09.30. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/80 • 74.5mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 11:58
2019. január

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376415
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.09.30. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ68/10 • 1/60 • 193.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 12:03
2019. január

"Bútorgyár-cégére" c. alkotás fotói

Település
Mezőberény
Feltöltő
Azonosító
376416
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.09.30. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ68/10 • 1/60 • 193.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 12:03
2019. január
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.10.02. 11:43
Benkő Gabriella Emese publikálta "Bútorgyár-cégére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.