Irgalmas Jézus-üvegablak

Nagyszénás, Hősök útja 12.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Isteni irgalmasság Jézusa

Nagyszénás
Hősök útja 12.
A templom ablakában.

Avatás2016. augusztus 14.

Perlaki József (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2019.10.07. 07:24
A nagyszénási [1] Boldogasszony Katolikus Plébánia megalapításának 90. évfordulóján [2] avatták ezt a szép üvegablakot.
Az alkotó Perlaki József, [5] a jelenlegi plébános Perlaki György testvére. Az ablak a hívek, szervezetek, és az alapítvány adományából valósult meg.
Az üvegablak az Isteni irgalmasság [3] kiáradását ábrázolja. A középső részen láthatjuk Jézust, Bal kezét az égbe emelve, jobbját a töviskoszorúval sértett szívén tartja. A szívéből kiáramló sugarak szimbolizálják a irgalmasságot, mely a lába alatt terül el.
Az ablak szövege: "Készült az Isteni irgalmasság évében. 2016-ban az adományozó jóvoltából."

Ez a látomás, melynek leírásából született a fenti ábrázolás 1934-ben.

[4] "Szent Fausztina magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – Jézus kérte, hogy húsvét utáni első vasárnapja legyen az isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért."

A templom helyi műemléki védelem alatt áll.
www.muemlekem.hu
Források:
Nagyszénás:
[1] http://www.nagyszenas.hu/?page_id=23
[2] http://www.nagyszenas.hu/?p=928
https://nagyboldogasszony.gportal.hu/gindex.php?pg=14410716
Irgalmasság:
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Isteni_irgalmass%C3%A1g
[4] http://megtestesules.info/irgalmassag/1_1.html
Alkotó:
[5] http://www.veszprem.hu/veszpremieknek/kultura-mveszet/webgaleria/169-webgaleria/1106-perlaki-jozsef
Templom: meghívó

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375793
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • 78mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375795
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/320 • 220mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375799
Feltöltve
2019.09.25. 13:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • 78mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:47

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375796
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/160 • 220mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375797
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/250 • 280mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375801
Feltöltve
2019.09.25. 13:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/160 • 220mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:47

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375800

375794
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/200 • 220mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
375798
Feltöltve
2019.09.25. 13:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/60 • 300mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.25. 13:44

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
377641
Feltöltve
2019.10.07. 19:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.10.07. 19:16

Adalék vagy máshol

"Irgalmas Jézus-üvegablak" c. alkotás fotói

Avatási dátum, és meghívó.
Alkotó
Perlaki József (üvegművész)
Település
Nagyszénás
Feltöltő
Azonosító
376391
Forrás
http://www.nagyszenas.hu/?p=928
Évszám
2016
Feltöltve
2019.09.30. 09:56
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.09.30. 09:56
2016
Avatási dátum, és meghívó.
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.09.11. 16:20
Megérintettem az "Irgalmas Jézus-üvegablak" alkotást
19.10.07. 19:16
1 új fotót töltöttem az "Irgalmas Jézus-üvegablak" műlaphoz
19.10.07. 07:24
Benkő Gabriella Emese publikálta "Irgalmas Jézus-üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.