Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai I.

Tázlár, Árpád u. 4.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vass Imre és családja, valamint néhai Lázár Ferenc és családjai adománya

Tázlár
Árpád u. 4.
A templom jobboldali ablaksor

Felállítás1958

Kopp Ferencz (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.09.23. 18:34
Mária Világ Királynője-templom
A templom 1950-ben épült. Az üvegablakok, a szignó szerint, 1958-ban készültek. „ Az üvegablakokat a családok ajánlották fel, így jelenítve meg a teljes üdvösség történetet.”
Néha leírom, hogy manapság templombelsőt fényképezni általában úgy lehet, ha az ember alkalmazkodik a miserendhez és akkor látogatja meg a templomot.
Vagy szerencséje van. Mint pl. most. A templom külsőt fényképezgettem – szobrok persze… - miközben egy mamóka a templom előtti a járdát tisztította. Ő szólított meg, - nem ártott – mi célból fotózgatok? Kívülről látszott, hogy ólomüveg ablakok vannak a templomon (+ nem lehetett „megérinteni”) én is kérdeztem: be tudna-e engedni a templomba? Mit ád Isten? IGEN!
(Aztán a fotózgatás közben kiderült – és nagyon szívélyes volt – hogy Ő a plébános édesanyja…)
Az ablakok adományozója: Vass Imre és családja, az ablak verse: „Mit féltek ti kicsinyhitűek”?Jézus lecsendesíti a tengert: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Mt. 8,26;
valamint néhai Lázár Ferenc és családjai, az ablak verse: „Oldjátok fel őt, hogy járni tudjon.” (Jézus Krisztus evangéliuma Szent János szerint, 11. fejezet.)
Források:
https://www.bacskiskun.hu/latnivalok/katolikus-templom-1
https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/tazlar/maria-vilag-kiralynoje-plebaniatemplom-22582
https://katolikus.hu/szentiras/hiv/BD/Jn%2011%2C45-57
https://felvidek.ma/2008/06/jezus-lecsendesiti-a-tengert/

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
375390
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.23. 18:01

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai I." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (üvegművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
375391
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/30 • 10.7mm • ISO200

375392
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO220

375394
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/50 • 22.4mm • ISO400

375393

375395
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO280

375396

375397
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/100 • 20.6mm • ISO125

375398
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/40 • 20.6mm • ISO400

375399
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/25 • 20.6mm • ISO400

375400
Feltöltve
2019.09.23. 18:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/60 • 98.5mm • ISO720

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.23. 18:01
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.10.07. 15:16
A "Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.23. 18:34
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.