Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve

Tamási, Szabadság út 53.

Tamási
Szabadság út 53.
A ház előtt, az utca felé eső részen.

Avatás2017. június 16.

Göröntsér Vera
2019.09.17. 18:36
Az 1956-os emlékbizottság "Büszkeségpont" pályázatán nyert Tamási városa támogatást a forradalom áldozatainak emléket állító alkotás állítására, a kezdeményező, ill. állíttató Tamási város Önkormányzata.
A városban tett látogatásomnak több előzménye van. Egyrészt levélben kérték tanácsunkat a frissen felújított Szentháromság-szobor ünnepére kiadandó tanulmány anyagának gyűjtéséhez. Keresgélve bukkantam rá az alig egy éves emlékműre. Tamási honlapjáról származó dokumentum szerint az emlékmű felállítására ezt a helyet jelölték ki úgy, hogy az addig itt álló Mártírok című alkotást a 303. hrsz-re helyezik át. Előzetesen érdeklődtem, a könyvtártól kapott információ szerint a gimnáziummal szembeni parkba került az alkotás, de sajnos sem ott, sem a környéket bejárva nem találtam. Levélváltás, érdeklődés... még keresem.
Az utcaképet néztem és meglepődve láttam az emlékművet. Azok a fejek! Nem téveszthető el, Kontur András egy másik, megrázó erejű alkotásán láttam hasonlót, a műlapot kapcsolom.

Az 1956-os emlékbizottság "Büszkeségpont" pályázatán nyert Tamási városa támogatást a forradalom áldozatainak emléket állító alkotás állítására, a kezdeményező, ill. állíttató Tamási város Önkormányzata. Az emlékmű avatásának időpontját Nagy Imre újratemetésének évfordulójára tűzték ki. Az alkotás és felirata a helyi eseményeknek, az ennek során itt áldozatul esett öt, 22 és 25 év közötti elhunytnak állít emléket.
"Tamásiban 1956. november 4-én hajnalban a tamási magyar honvédségi laktanya elleni szovjet támadásban négyen – Kovács Ottó, Hánis László, Sivák József és Mozga Gyula – vesztették életüket, Kovács Márton aznap a város területén kapott halálos lövést..."
Az emlékmű körül lényegében egy 56-os emlékhelyet létesítettek. Ide helyeztek egy – feltételezésem szerint – korábban készült kopjafát, aminek felirata: 1956.
Az emlékművön az események megjelölésén és az öt áldozat nevén kívül az emlékév jelmondata és "logója" is helyet kapott. Mindezt kiegészíti egy tábla: "Glória Victis / Dícsőség/ a legyőzötteknek / soha ne felejtsük / 1956-ot".
Források:
http://kadarka.net/cikkek-kat/1956-os-emlekmuvet-avatnak-tamasiban

Kapcsolódó
Mártírok

Cím alapján hasonló

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374345
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374349
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374351
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 5.5mm • ISO80

374346
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374352

374353
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374348
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • 8mm • ISO80

374350

374347
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 8mm • ISO80

374336
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 13.2mm • ISO80

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

374337

374334
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374340
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374335
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 46.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374338
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 90.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374342
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374339
Feltöltve
2019.09.17. 15:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 105.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:31

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374343
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374344
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33

"Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
374341
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

374354
Feltöltve
2019.09.17. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.17. 15:33
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.09.17. 18:36
Göröntsér Vera publikálta "Az 1956-os forradalom helyi áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.