Budapest, XIV. kerület, Egressy út 36.
Archív képek

Budapest
XIV. kerület, Egressy út 36.
Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola aulájában található

Készítés1968

Kádár György (festőművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2019.09.23. 19:51
Az elmúlt hetekben kicsit belemélyedtem Kádár György Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész [1] [2] munkásságába is. Két hónapja volt szerencsém egyik újpesti alkotását személyesen is megtekinteni, majd ezt követően tovább nőtt a lelkesedésem, ugyanis hozzájutottam nevezett művészről szóló - a Mai Magyar Művészet sorozatában megjelent - kis könyvecskéhez. Több alkotására - sajnos van közte lebontott és letakart is - sikerült az elmúlt hetekben-hónapokban rábukkannom. Egy fantasztikus, ma is látható és féltve őrzött mozaikkal kezdeném a sort, azaz folytatnám a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskolában látható alkotások bemutatását.

"Zuglóban 1966-ra készült el ez a kétszintes iskola, melyben a korszerűen felszerelt tantermekben délelőtt-délután folyik az oktatás. Az új épületben könyvtár, orvosi rendelő és nem utolsó sorban a tanműhelyek is szerves részét képezik az intézménynek." - olvasható az intézmény honlapján az iskola története. [3] Az aulába belépve jobbra található Kádár György csodálatos, 24 m2-es mozaik alkotása. Témáját tekintve fiatalokat, a jövő nemzedékét ábrázolja. Az alábbi leírás olvasható róla Láncz Sándor könyvében: [4]

"Egy évvel később fejezte be az Egressy úti Szakmunkásképző Intézet előcsarnoka számára készült Ifjúság című mozaikját. Az izokefália* [5] törvényei szerint elhelyezett, ritmikusan csoportosított, az ifjúság munkáját, szórakozását megörökítő alakokat kétoldalt erősen elvonatkoztatott formavilág - balról épületállványozást érzékeltető, jobbra a növekedő természetet megjelenítő fák - fogják közre. A pompás színellentétekre és színkiegészítésekre épített, velencei vetrosóból, valamint fehér és szürke márványból rakott mozaik a jövőt jelképezi."

Ismét hálás köszönetem Kellnerné Füzi Mária igazgatónőnek a műlap létrejöttéért!
Források:
[1] Wikipedia - Kádár György: https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1d%C3%A1r_Gy%C3%B6rgy_(fest%C5%91)
[2] Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. - Kádár György: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2059
[3] BKSzC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának története: http://kaesz.hu/node/239
[4] Mai Magyar Művészet - Láncz Sándor: Kádár György (Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata, Budapest 1980.)
[5] *izokefália: Olyan képzőművészeti ábrázolási mód, amelynél az alkotáson szereplő valamennyi alak feje az elfoglalt testhelyzetre, termetre való tekintet nélkül egyenlő magasságban van. Egyenlő hosszúságú és szélességű fej. (http://www.kislexikon.hu/izokefalia.html)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375438
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ14/10 • 1/200 • 50mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375439
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/40 • 21mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375440
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/30 • 18mm • ISO800

375441
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • 22mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375442
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375443
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/40 • 21mm • ISO1000

375444

375445

375446

375447
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ2/1 • 1/160 • 50mm • ISO800

375448
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ2/1 • 1/100 • 50mm • ISO800

375449

375450

375451

375452

375453
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ2/1 • 1/80 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375454
Feltöltve
2019.09.23. 19:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ2/1 • 1/125 • 50mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 19:38

Archív fotók

"Ifjúság-mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Kádár György (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375410
Forrás
Mai Magyar Művészet - Láncz Sándor: Kádár György (Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata, Budapest 1980.)
Feltöltve
2019.09.23. 18:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ22/10 • 1/25 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.09.23. 18:57
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.06.30. 21:32
Megérintettem az "Ifjúság-mozaik" alkotást
19.09.23. 19:51
Szapet publikálta "Ifjúság-mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.