Budapest, V. kerület, Múzeum körút 15.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Múzeum körút 15-ös ház szobrai
Angol cím:Antique female figures

Budapest
V. kerület, Múzeum körút 15.

Felállítás1872

Ray Rezső Lajos (építész, közreműködő)

Feles Elek
2019.09.09. 23:42
A franciás neoreneszánsz hangulatú bérházat 1872-ben emelték Grünhut Sámuel nagyfuvaros számára. Tervező az akkor mindössze 27 éves, svájci származású Ray Rezső Lajos volt.
A főhomlokzat rizalitszerű középrészét a francia palotákra jellemző 'avant-corps' (elővéd) díszíti. A harmadik, legfelső színten négy monumentális kariatida áll: kettő az épület szélén, kettő pedig a középtengelybe elhelyezett erkély két oldalán. Az antik, hátul összefogott, hullámos hajú nőalakok egy-egy csonka oszlopfőn állnak. Érdekes, hogy az oszlopok záró dísze a fejükre került. Kezükben, függőleges állásban, teljesen a karjukhoz tapadva mindannyian egy-egy leveles ágat tartanak miközben meredt tekintettel nézik a szemben álló egyetemi épületet.
Források:
Építőművészek Ybl és Lechner korában (szerk: Rozsnyai József)

Feles Elek műlapja

Kapcsolódó
Szfinx-ek a tetőn

Cím alapján hasonló

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373248
Feltöltve
2019.09.09. 22:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:36

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373249
Feltöltve
2019.09.09. 22:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 69.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:37

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373256
Feltöltve
2019.09.09. 22:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO250

373257
Feltöltve
2019.09.09. 22:39

Feles Elek 19.09.09. 22:39

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373258
Feltöltve
2019.09.09. 22:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 47.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:40

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373259
Feltöltve
2019.09.09. 22:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 47.1mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:41

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373261
Feltöltve
2019.09.09. 22:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/100 • 47.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:44

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373262
Feltöltve
2019.09.09. 22:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 16.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:45

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373263
Feltöltve
2019.09.09. 22:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 22.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:46

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373264
Feltöltve
2019.09.09. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 9.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:47

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Múzeum körút 15.
Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373265
Feltöltve
2019.09.09. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 6.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 22:47
Múzeum körút 15.

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536702
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536703
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536704
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 28.7mm • ISO80

536705
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536706
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536707
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536708
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 109.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
536709
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 5.9mm • ISO80

536710
Feltöltve
2023.08.27. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 61mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.27. 14:20

Archív fotók

"Antik nőalakok" c. alkotás fotói

tervrészlet 1872
Alkotó
Ziegelwagner MátyásRay Rezső Lajos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
373266
Forrás
http://budapesterblog.blogspot.com/2017/03/muzeum-korut-15-regi-pesti-varoskapu.html
Feltöltve
2019.09.09. 23:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.09.09. 23:01
Archív felvétel
tervrészlet 1872
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.08.27. 14:20
9 új fotót töltöttem az "Antik nőalakok" műlaphoz
22.06.30. 12:50
Megérintettem az "Antik nőalakok" alkotást
19.09.09. 23:42
Feles Elek publikálta "Antik nőalakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.