Lisieux-i Kis Szent Teréz

Budapest, XXII. kerület, Dózsa György út

Budapest
XXII. kerület, Dózsa György út
A karzat alatti elválasztó falon.

Avatás2008. május 17.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.09.14. 21:12
Amikor a Baross Gábor telepi Jézus szíve templomba beléptem, csak előre néztem és igyekeztem a szentély falát betöltő csodás, egyéni és egyedi Feltámadt Krisztus című Duray-ablak felé. Végül kifelé jövet vettem sorba a templom további képzőművészeti értékeit.
Ez a dombormű, ami Lisieux-i Kis Szent Terézt ábrázolja, nem volt a templom honlapján felsorolt alkotások között. Meglepett, de első ránézésre tudtam, nem lesz gondom, ami az alkotó azonosítását illeti. Láttam már, sőt párja-mása (?) megtalálható a lapon. Valamikor fotóztam a Farkasréti templomban, majd néhány év várakozás után mégiscsak készült műlap is.
A két alkotás tehát azonos, de hogy melyik született korábban, ill. melyik tekintendő másolatnak, éppen hiányzó adat – legalábbis a másik alkotás esetében. A Farkasréten fotózott példány "hálásabb" környezetben van, mivel páratlan üvegablakok veszik körül. Hogy ezek az ablakok miért nincsenek a lapon, nem tudom, vagy inkább nem értem (?)
A most fellelt dombormű kicsit hátrányosabb helyzetű, a karzat alatt, az elválasztó falon helyezték el.
Az elhivatottságra született Szent Teréz életrajzát nem szeretném itt részletezni. Olvasható a kapcsolt lapon, de ide is másolom a linket, ami alapján minden megtudható róla: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1001.html
Források:
[1] https://docplayer.hu/104979962-2-a-baross-gabor-telepi-jezus-szive-plebania.html

Kapcsolódó
Magnificat
Kapcsolódó
Feszület

Cím alapján hasonló

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372142
Feltöltve
2019.09.03. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.03. 15:45

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372137
Feltöltve
2019.09.03. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • 7.1mm • ISO800

372138
Feltöltve
2019.09.03. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 22.2mm • ISO3200

372136

372140
Feltöltve
2019.09.03. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/8 • 53.1mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.03. 15:45

"Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372139

372141
Feltöltve
2019.09.03. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/8 • 12.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.03. 15:45
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.09.14. 21:12
Göröntsér Vera publikálta "Lisieux-i Kis Szent Teréz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.