Rozsnyó városcímere

Rozsnyó (Rožňava), Fő tér

A városháza főhomlokzatán, a második emelet fölött.

Felállítás1810

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2019.09.11. 23:01
Vagy két hete jártam utoljára Szlovákiában, akkor a dobsinai jégbarlangban. Ott, a parkolóban vettem egy könyvet, Rozsnyó és környéke címmel, melyet 2012-ben adtak ki. Éppen oda készültünk, hát gyorsan belenéztem a könyvbe, ahol azt látom, hogy a városházán egy majolikából készült, egyedi műalkotás van címerként. A második emelet fölött látható tympanonban egy valóban gyönyörű címert találtam, miután a szép napos időben lefotóztam. Három nyelven, szlovákul, magyarul és németül írták fel az épületre a Városháza szót. Rozsnyó wikipédiás oldalán az áll, hogy 1810-ben épült a ház. A címert a középkori várospecsétből vették át, mely még 1598-ból való volt. Sajnos alkotója nincs, vagy nem ismert. Lehet a helyi majolikát készítő üzem éppúgy, mint a pécsi Zsolnay gyár.

"A tér egyik legfontosabb középülete, a ma két emeletes, \"U\" alaprajzú, nyeregtetős, cseréppel fedett, szépen felújított városháza 1711-ben létesült, két régebbi, későgótikus, illetve reneszánsz épület egybeépítésével. A barokk kori városháza földszintből és az első emeletből állt. A 19. századbeli átalakításánál még egy emeletet kapott, és főhomlokzatát klasszicista stílusban építették át. Az ekkor az épület tengelyében, a párkány fölé emelt, háromszög alakú timpanont egy aranyozott angyal díszíti, amely a szárnyai alatt a város címerét tartja. Ez három rózsát és bányászjelvényt - keresztbe tett bányászkalapácsot és éket - ábrázol."

"A bányavárosok Magyarországon a középkorban a szabad királyi városok és mezővárosok mellett a városok harmadik csoportját alkották...
A bányavárossá válás alapvető föltétele elsősorban a bányászat és a nagy hozam volt, így történhetett, hogy bányáik kimerülése után egyes városok elveszítették rangjukat...
Földesúri bányavárosok (melyek teljesen a világi vagy egyházi földesúri joghatóság alatt álltak): Körösbánya, Jászó, Rézbánya, Rozsnyó, Rudabánya, Telkibánya."
Források:
Rozsnyó és környéke (három nyelvű): 17. p.
http://www.muemlekem.hu/hatareset/Varoshaza-Rozsnyo-2200
https://www.wikiwand.com/hu/B%C3%A1nyav%C3%A1ros
http://mediatar.rfmlib.hu/digitkonyvtar/rudabanya/gangel_judit_rozsnyo_muemlekei.pdf
http://www.retep.sk/roznava/radnica/radnicah.php

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372083
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372081
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372084
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372085
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372082
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26

"Rozsnyó városcímere" c. alkotás fotói

Település
Rozsnyó (Rožňava)
Feltöltő
Azonosító
372080
Feltöltve
2019.09.03. 12:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.09.03. 12:26
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.01.23. 13:11
A "Rozsnyó városcímere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.08. 13:47
Megérintettem a "Rozsnyó városcímere" alkotást
19.09.11. 23:01
TundeK62 publikálta "Rozsnyó városcímere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.