Nepomuki Szent János

Kemendollár, Kemendi utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Veszélyben

Kemendollár
Kemendi utca
Kemend és Ollár településrészek között, az út mentén.

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2019.09.02. 06:11
Kemendollár község Kemend és Ollár községek egyesülésével jött létre 1895-ben. A két településrész között, a Zala folyó hídjától nem messze áll a folyók, hajózók, utazók, valamint a gyónási titok védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak szobra. Papi öltözékében, birétum nélkül, karjában a pálmaág és rajt a feszület. Posztamense egyetlen tényt közöl velünk, hogy 1990-ben renoválták. A szobor állaga siralmas, mállik szét.

Szalontai11 tagtársunk jóvoltából kiderült, hogy a szobor megtalálható a műemlékem.hu adatbázisában, de Vöckönd településnél. (Ámbár az úttól a szobor irányában elterülő terület a térkép szerint közigazgatásilag Kemendollárhoz tartozik.)
Amúgy valóban ezt az alkotást említi. Be is mutatnék egy részletet belőle:
"A Zala-part közelében, mezőgazdasági terület szélén, hasáb alakú talapzaton álló Nepomuki Szent János-szobor. A szent papi ornátusban, birétum nélkül, kezében feszülettel látható. Állították a 18. század végén. 1990-ben helyreállítva. Út mentén, mezőgazdasági terület szélén, a Zalapart közelében 1 méter magas tömbszerű párkányos posztamensen álló 1,5 méter magas szobor. Az alak enyhe kontraposztban, főpapi ruhában, palásttal, karingben, birétum nélkül, kissé félrehajtott fejjel, bajlát szívéhez szorítja, jobbjában feszület korpusszal. A posztamens homlokoldalán feliratos tábla." [1]
Források:
[1] http://muemlekem.hu/muemlek/show/11043

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371770
Feltöltve
2019.09.01. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 14mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371771
Feltöltve
2019.09.01. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • 22.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371772
Feltöltve
2019.09.01. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 12mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371773
Feltöltve
2019.09.01. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO100

371774

371776
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 30.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371777
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 14.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371781
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 5.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371775
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • 30.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371769
Feltöltve
2019.09.01. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:24

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371778
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 14.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371779
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/640 • 49.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371780
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 11.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kemendollár
Feltöltő
Azonosító
371782
Feltöltve
2019.09.01. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.01. 20:25
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.09.02. 06:11
H.István publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.