A tizennégy karátos autó

Budapest, VII. kerület, Hevesi Sándor tér
További képek a Fotólistában

Angol cím:The Fourteen Carat Car

Budapest
VII. kerület, Hevesi Sándor tér
A Magyar Színház bejáratával szemben, a Folyamat című, maszkokból álló alkotás jobb oldalán

Felállítás2019. augusztus 28.

Vincze Miklós
2019.08.29. 15:29
A Budapestet korábban már számos miniszoborral bővítő ungvári szobrászművész, Mihajlo Kolodko (Kolodko Mihály, 1978-) új köztéri alkotása Rejtő Jenő 1940-ben megjelent műve, A tizennégy karátos autó címadó járművét örökíti meg, a Kodolkóra jellemzőnél sokkal nagyobb méretben.

A szerző légiósregényeinek sorában kiemelkedő helyet betöltő mű főszereplője Gorcsev Iván, aki miután makaón elnyerte a fizikai Nobel-díjat, és dúsgazdaggá vált, beleszeret egy gazdag francia férfi, Gustave Laboux lányába, sőt, el akarja venni feleségül. Az apának egyetlen kikötése van ez ellen: Gorcsevnek előbb be kell lépnie a francia idegenlégióba. Ez természetesen meg is történik, de a főhős nyakig belekeveredik az apa gondjaiba, és megpróbál segíteni neki, visszaszerezve az ellopott Alfa Romeóját, ami kétharmad részben tizennégy karátos aranyból készült.

"A nikkellel befuttatott fényszórók, a sebességváltó, a lökhárító, az alváz abroncsa, a hamutartók és kilincsek színaranyból készültek. A legkitűnőbb motort építették be, de nagy súlya miatt még így is gyengének bizonyult a fék, és csak lecsökkent sebességre volt képes." – írja a regényben Rejtő, akinek szavait Kolodko nem szó szerint vette, hiszen az alkotásán az autó ablaküvegei, illetve az első és hátsó lámpák kaptak arany színt, de ez a lényegen természetesen semmit sem változtat.

A mindössze egyetlen lépésre álló Folyamat című alkotás (1985) ellentétes oldalán, az író nevét 2001. októbere óta viselő utca nyitányánál egyébként egy jókora kőtömb is helyet kapott, így mától elmondhatjuk, hogy Rejtő Jenő az első magyar alkotó, akinek alig néhány méteres körön belül két – sőt, a kis teresedésre néző, 6. számot viselő szülőházának falán lévő emléktáblával együtt három – emléket is állítottak.
Források:
https://24.hu/kultura/2019/08/28/rejto-jeno-klasszikusanak-es-noe-barkajanak-miniszobra-budapest-kolodko-mihaly/
További linkek
https://24.hu/kultura/2019/08/28/rejto-jeno-klasszikusanak-es-noe-barkajanak-miniszobra-budapest-kolodko-mihaly/

Cím alapján hasonló

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371243
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/200 • 171mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 19.08.29. 11:02
A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371244
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ5/1 • 1/125 • 70mm • ISO100

371249
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/60 • 43mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 19.08.29. 11:05
A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371252
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

371247
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/200 • 163mm • ISO125

371245
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/250 • 250mm • ISO320

371242
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:02
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/250 • 250mm • ISO500

371246

371248
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/80 • 25mm • ISO100

371250

371251
Forrás
saját fotó
Feltöltve
2019.08.29. 11:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/100 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 19.08.29. 11:05
A mű az avatás napján, 2019. augusztus 28-án.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napját követő napon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372036
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.29. 13:10
A mű az avatás napját követő napon.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napját követő napon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372037
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.4mm • ISO80

372038
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 9.5mm • ISO100

372039
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 9.5mm • ISO80

372040
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 9.5mm • ISO80

372041
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 13.6mm • ISO125

372043
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

372044
Feltöltve
2019.08.29. 13:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.29. 13:10
A mű az avatás napját követő napon.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napját követő napon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372045
Feltöltve
2019.08.29. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.29. 13:12
A mű az avatás napját követő napon.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

A mű az avatás napját követő napon.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
372046
Feltöltve
2019.08.29. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 20mm • ISO80

372047
Feltöltve
2019.08.29. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 127.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.29. 13:12
A mű az avatás napját követő napon.

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
522079
Feltöltve
2023.04.14. 18:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.14. 18:26

522080

525079
Feltöltve
2023.05.11. 21:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/1000 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.11. 21:29

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525080
Feltöltve
2023.05.11. 21:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/800 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.11. 21:29

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539954
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 10:40
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 10:40
2022. október

"A tizennégy karátos autó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539955
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 10:40
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO32

539956

539957

Összesen 41 fotó

Műlap története

23.09.27. 10:40
4 új fotót töltöttem az "A tizennégy karátos autó" műlaphoz
23.05.11. 21:29
2 új fotót töltöttem az "A tizennégy karátos autó" műlaphoz
23.05.01. 10:23
Megérintettem az "A tizennégy karátos autó" alkotást
23.04.14. 18:26
2 új fotót töltöttem az "A tizennégy karátos autó" műlaphoz
23.04.09. 14:21
Megérintettem az "A tizennégy karátos autó" alkotást
20.03.13. 18:01
Megérintettem az "A tizennégy karátos autó" alkotást
19.10.27. 18:55
Megérintettem az "A tizennégy karátos autó" alkotást
19.08.29. 15:29
A közösség publikálta Vincze Miklós "A tizennégy karátos autó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.