Meszlényi Gyula püspök síremléke

Szatmárnémeti (Satu Mare), Bulevardul Cloșca
További képek a Fotólistában

Angol cím:Tomb of Bishop Gyula Meszlényi

Szatmárnémeti (Satu Mare)
Bulevardul Cloșca
A "hídon túli" római katolikus temetőben

Felállítás1907


Nem köztéri:Temető, sírkert
Orbán Róbert
2019.08.27. 22:59
Meszlényi Gyula a Fejér megyei Velencén született 1832-ben. 1887-től kezdődően 1905-ben bekövetkezett haláláig volt a Szatmári Egyházmegye püspöke.[1]
Mauzóleuma a "hídon túli" római katolikus temetőben áll. A Meszlényi püspököt ábrázoló dombormű (+ címer és emlékező felirat) a bejárat felett látható.
A helyi sajtóban jól nyomon követhetőek a síremlék állításának fontosabb állomásai.

"Nem sokára díszes márványemlék fogja ékesíteni Szatmár fejedelmi bőkezüségü püspökének sírját. Tómann Felix, a rk. székesegyház főoltárának készítője, laibachi műfaragó-mester megbízást kapott a síremlék tervének elkészítésére. — Az "emlékmű karrarai márványból, dús aranyozással s megfelelő motívumokkal készül."[2] (1905. október 29.)

B. e. Meszlényi Gyula v. b. t. t., püspöknek síremlékéhez tartozó összes alkatrészek e hét folyamán Szatmárra érkeznek, ennek megtörténte után azonnal hozzá fognak a pompás márványemlék felállításához." [3] (1907. május 5.)

"Mészlényi Gyula püspök mauzóleuma már nagyobbrészben fel van állítva. Falazatát fehér karrarai márvány falak borítják; jobbról és balról márványkoszorúkkal övezett két kis rostélyoson ablakon keresztül be lehet pillantani a püspök szabadon álló koporsójára. A tulajdonképeni emlékmű a mauzóleum elé a földszintről emelkedik. Márvány virágtartók által környezett két falazott oszlop közt fehér karráriari alapon fekete grániton van arany betűkkel vésve á sírfelirat,; efölött bronz koszorú által körítve a püspöknek sikerült domborművű arcképe; majd fentebb nagy aranybetűkkel jelszava: Dilectione et pace“ (Kedvességgel és békével,) A márványba foglalt püspöki címer koronázza meg az emlékművet, mely Thoman Félix laibachi mester művészi alkotása, kit már a székes- egyházi főoltárból ismerünk. Ez a mű a felállítással 20,000 koronába kerül."[4]

A tudósításból az is kiderül, hogy az egyes "alkatrészeket" Laibachban (Ljubljanában) készítették el, faragták ki.

A készítő neve az egyes híradásokban eltérő módon szerepel - Tómann Félix, Felix Thomann, Felix Toman.
A laibach-i (ljubljana-i) újságokban a hirdetéseinél a Felix Toman névalakot használta. [5] Általában a szlovéniai sajtó is így említi. Fia, aki szintén kőfaragó volt, Feliks Toman-ként szerepel a címjegyzékekben. [6]
Források:
[1] Meszlényi Gyula (meszleni) - https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/m-96B16/meszlenyi-gyula-meszleni-99838/
[2] Meszlényi Gyula püspök síremléke - Kővárvidék, 1905. október 29. 4. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/Kovarvidek_1905/?pg=327&layout=s&query=Meszl%C3%A9nyi
[3] Síremlék - Szatmár-Németi, 1907. május 5. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzatmarNemeti_1907/?pg=187&layout=s&query=Meszl%C3%A9nyi
[4] Meszlényi Gyula püspök mauzóleuma - Szatmár és Vidéke, 1907. május 28. 5. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzatmarEsVideke_1907/?pg=108&layout=s&query=Meszl%C3%A9nyi
[5] Felix Toman Steinmetzmeister (hírdetés) - Laibacher Zeitung, 1900. szeptember 27. 1814. p. - https://www.dlib.si/stream/URN:NBN:SI:doc-TUMWVLKW/0e159bf3-ca91-4eb2-9c37-42f0f7b89e64/PDF
[6] Kamnoseški izdelki in: Seznam indutrijskih podjatij, Ljubljana, é. n. 11. p. - http://www.sistory.si/cdn/publikacije/31001-32000/31092/seznam_industrijskih_podjetij.pdf



Cím alapján hasonló

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370947
Feltöltve
2019.08.27. 20:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ65/10 • 1/125 • 27.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:29

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370949
Feltöltve
2019.08.27. 20:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ65/10 • 1/125 • 27.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:36

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370950
Feltöltve
2019.08.27. 20:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ65/10 • 1/125 • 27.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:39

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370948
Feltöltve
2019.08.27. 20:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ65/10 • 1/125 • 27.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:32

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370943
Feltöltve
2019.08.27. 20:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ53/10 • 1/200 • 11.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:23

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370946
Feltöltve
2019.08.27. 20:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:26

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370952
Feltöltve
2019.08.27. 20:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 20:41

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370954
Feltöltve
2019.08.27. 21:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 21:19

"Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szatmárnémeti (Satu Mare)
Feltöltő
Azonosító
370962
Feltöltve
2019.08.27. 22:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/800 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.08.27. 22:56
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.08.27. 22:59
Orbán Róbert publikálta "Meszlényi Gyula püspök síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.