Nepomuki Szent János

Vértesacsa, József Attila utca

Állapot: Megrongálódott

Vértesacsa
József Attila utca
Az alkotást a Szent Kereszt feltalálása templom baloldali szoborfülkéjében helyezték el.

Felállítás1778
Készítés1741

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Rolf Singer
2019.09.02. 07:11
A vértesacsai Szent Kereszt feltalálása templom egy gótikus szentély alapjaira épített, északi oldalán mellékhajóval bővített barokk imaház, melynek homlokzatát később klasszicista stílusban építették át.[1] A pálosok tulajdonába 1765. szeptember 8-án került, és ezután építették át barokk stílusban, a homlokzati szobrok azonban régebbről származnak.[1][2]

1740-ben Gróf Schmidegg Frigyes oratóriumot építtetett Acsán. Annak homlokzatát pedig nyolc szobor díszítette - a Jó Pásztor, Szűz Mária, Nepomuki Szent János, Szent Borbála, Szent Flórián, Szent József, Szent Rókus és Szent Sebestyén figurái. Az 1741-ben felszentelt kápolna kegyszereinek egy részét a pálosok később az újonnan megépült templomhoz vitették, Nepomuki Szent János és Szent Sebestyén szobrai pedig felkerültek az épület egyenes záródású fülkéibe.[1][2]

Az idő vasfoga jócskán megrágta ezeket az alkotásokat, és sajnos valamikor tudatlanságból felcserélték őket, ugyanis a templomszobroknak mindig a misére érkező hívek felé kell tekinteniük - tehát Nepomuki Szent János alakja eredetileg a jobboldali fülkében volt elhelyezve.[1]

Az egykori Schmidegg-kápolna többi szobrát az 1970-ben lebontott magtár romjai között találták meg - ezeket anno egy kivételével (Szent Flórián) Székesfehérvárra küldték.[1]

A vértesacsai római katolikus templom műemléki védelem alatt áll.[3]
Források:
[1] https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/08/26/a_szent_kereszt_feltalalasa
[2] Tatár Sarolta: A vértesacsai római katolikus templom mennyezetfreskója
[3] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3965

Rolf Singer műlapja

Kapcsolódó
Szent Sebestyén
Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370753
Feltöltve
2019.08.26. 14:47
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:47

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370752

370757
Feltöltve
2019.08.26. 14:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/1250 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:54

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370758
Feltöltve
2019.08.26. 14:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/800 • 98.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:54

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370750
Feltöltve
2019.08.26. 14:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/1600 • 26.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:43

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370754
Feltöltve
2019.08.26. 14:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/1600 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:51

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370759
Feltöltve
2019.08.26. 14:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/1600 • 44.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:55

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370751
Feltöltve
2019.08.26. 14:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/1000 • 53.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:44

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Vértesacsa
Feltöltő
Azonosító
370755
Feltöltve
2019.08.26. 14:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/1600 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.26. 14:51
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.06.18. 17:27
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.02. 07:11
A közösség publikálta Rolf Singer "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.