Münstereifeli Szent Donát

Csókakő, Petőfi Sándor utca

Csókakő
Petőfi Sándor utca
Az alkotás a Szent Donát templom előtt található.

Felállítás2018

Kanalas Sándor (fafaragó)

Rolf Singer
2019.08.23. 09:17
Csókakő többek között a jó boráról is híres. Ezért nem is csoda, hogy a település templomának névadója Szent Donát, a szőlő védőszentje. Magyarországra a Rajna vidékről érkezett német telepesek hozhatták magukkal kultuszát, azonban itthon münstereifeli Szent Donát és arezzói Szent Donát alakja összemosódott - ezért történhetett meg az, hogy amikor 2006-ban szobrot készíttettek a szentnek, azt az alkotó püspökként ábrázolta. Arezzói Szent Donát valóban püspök volt, ám ő a pékek és az epilepsziá­sok védőszentje.

A szőlőművesek védőszentje légiós katona volt Marcus Aurelius seregében, és 180-ban halt mártírhalált. A tévedésre a Székesfehérváron újjáépített Szent Donát kápolna oltárképét megfestő Karácsony Imre restaurátor hívta fel a csókakőiek figyelmét. Végül 2018 nyarán lecserélték a régi szobrot Kanalas Sándor új alkotására, mely már római legionáriusként ábrázolja Szent Donátot. A másik figurát pedig a temetőkápolnába helyezték át.
Források:
https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/melyik-az-igazi-a-ket-szent-donat-kozul-2421154/

Rolf Singer műlapja

Kapcsolódó
Szent Donát

Cím alapján hasonló

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369976
Feltöltve
2019.08.20. 14:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ35/10 • 1/1600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:16

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369977
Feltöltve
2019.08.20. 14:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1250 • 8.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:16

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369979
Feltöltve
2019.08.20. 14:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

369980
Feltöltve
2019.08.20. 14:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/400 • 30.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:16

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369978
Feltöltve
2019.08.20. 14:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/500 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:16

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369983
Feltöltve
2019.08.20. 14:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:21

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369981
Feltöltve
2019.08.20. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:20

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói Csókakő településről

Feltöltő
Azonosító
369982
Feltöltve
2019.08.20. 14:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/800 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 14:20
Összesen 8 fotó

Műlap története

14 napja
A közösség publikálta Rolf Singer "Münstereifeli Szent Donát" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.