Leányvár, Kápolna utca

Leányvár
Kápolna utca
A Kálvária dombon a kápolna mellet áll a szobor.

Avatás2014. szeptember 6.
Felállítás1808

ocsovai andrás
2019.09.16. 06:20
Wegner Jakab 1785 június 18-án telepesként míves feszületet állítatott Leányvár magas dombján ma már ismeretlen okból Isten dicsőítésére.
Ő, vagy telepes társaik 1808-ban a feszület mellé felállították Szent János és Szűz Mária szobrát.
Leányvár 80-100 éve álló kálváriája mellé a leszármazottak, egy házaspár, 1882-ben kápolnát építettet.
Háborúk és azok embervesztesége, a kitelepítés és deportálás, az ateista eszmék időszakában az idő és a gravitáció tette a dolgát. Az elmáló, vagy másként megsérült szobrokat ezalatt talán kicserélték ám azok is megsemmisültek.

A mai Leányváriak talán az utolsó pillanatban úgy gondolták, hogy tartoznak elődjeiknek a még fellelhető emlékek, emlékhelyek megmentésével. Restaurálták a kálvária szobrait, a kápolnát és rendezték a környezetet. A tereprendezés során a régi szobrokra utaló maradványokat találtak.
A 2014-ben írta Hanzelik Gábor:
" A szoborcsoportból a feszület és Szűz Mária szobra gyakorlatilag megsemmisült."
"A szoborcsoport bontása közben a földben eltemetve találtuk meg a feltételezhetően eredeti Mária-szobor és a faragott kőfeszület darabjait, melyek nem azonosak a 90-es évek végén még álló szobrokkal." [1]

A rekonstrukció idejére a "90-es évek végén még álló" Mária-szobor gyakorlatilag "megsemmisült". A földmunkák során fellelt szobortöredék nem azonos a "90-es évek végén még álló" Mária-szoborral. Tehát az eredeti alapon most a harmadik Szűz Mária-szobor áll. Talán ez lehet az oka, hogy Mária tekintete nem a megfeszítettre irányul.
Források:
[1] http://www.leanyvar.hu/nc/lakosoknak/leanyvari-ujsag/?cid=367&did=2084&sechash=bc64fe01
http://vorosvariujsag.pilisvorosvar.hu/bejegyzesek/2015-szeptember/a-szep-munka-fejben-dol-el/

Kapcsolódó
Szent János
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372881
Feltöltve
2019.09.06. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:39

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
373777
Feltöltve
2019.09.14. 10:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.14. 10:44

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372880
Feltöltve
2019.09.06. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ46/10 • 1/400 • 16.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:38

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372882
Feltöltve
2019.09.06. 18:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ48/10 • 1/400 • 18.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:40

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372869
Feltöltve
2019.09.06. 18:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:30

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
369170
Feltöltve
2019.08.14. 21:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ35/10 • 1/500 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.14. 21:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372877
Feltöltve
2019.09.06. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ41/10 • 1/1000 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:34

372878
Feltöltve
2019.09.06. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ130/10 • 1/200 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:35

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
369171
Feltöltve
2019.08.14. 21:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ46/10 • 1/640 • 15.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.14. 21:55

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372876
Feltöltve
2019.09.06. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ41/10 • 1/1000 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:34

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
369161
Feltöltve
2019.08.14. 21:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ49/10 • 1/320 • 22.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.14. 21:44

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
369160
Feltöltve
2019.08.14. 21:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ49/10 • 1/500 • 22.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.14. 21:42

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Leányvár településről

Feltöltő
Azonosító
372879
Feltöltve
2019.09.06. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.09.06. 18:37
Összesen 13 fotó

Műlap története

17 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Szűz Mária" feltöltésünket!
17 napja
ocsovai andrás publikálta "Szűz Mária" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.