A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei

Budapest, III. kerület
További képek a Fotólistában

Felállítás2019. július

Sárosi Anita (tervező)

Dénes Ildikó
2019.08.11. 22:15
A Polgár utca 1 sz. házat a Polgár utca 3-7 sz. épülettömbbel és a Kórház utca 7 sz. alatti házzal együtt hőszigetelték. A hőszigetelés után a házakra a területtel kapcsolatos témájú falfestés került. A falfestés megtervezésére Sárosi Anita kapta a felkérést. A falfestés témája és képvilága „megidézik a Dunát és a római polgári életmód hangulatát, igényes módon felhívják a figyelmet az épített környezet történeti értékeire ….. A színek a Duna két partját idézi a házak közé. Fontos szempont volt a karakteresen római kori színek alkalmazása”[1]
Ezen a területen egy római katonai tábor volt. „Óbudán Domitianus császár alatt, 89-ben egy legió - vagyis 6000 főnyi helyőrség - befogadására alkalmas katonai tábor épült. Több mint 350 éven át ebből az erősségbál irányították a Római Birodalom északkeleti szakaszán állomásozó katonai csapatokat. Aquincum a 2. század elejétől a 4. század végéig a legio II Adiutrix állomáshelye volt.
Az aquincumi legiótábor 480 x 520 méter alapterületű négyszögét védőfal vette körül: belső oldalán tornyok álltak, egyiküket a Polgár utca 7. sz. előtt tárták fel.” [2]
A falfestésre készült terveket a ház lakói megszavaztak, és az általuk választottak kerültek a falra. Ezt egy játszótéri anyuka mesélte.
A házon pajzsos római katona, és egy három részes kapu látható Porta Praetoria felirattal. A felirat alatti nyíl mutatja, hogy a kapu romja hol található.
A Porta Preatoria a légiótábor keleti, Dunához vezető kapuja volt, ma ismert formájában a 3. század második felében épült. Ennek a háznak építésekor találták meg a kapu romjait. „A légiótábornak a Dunára, vagyis az ellenség felé néző oldalán épült kapu volt a tulajdonképpeni főkapuja, ahonnan oszlopsorral szegélyezett főutca, a via praetoria vezetett a táborközpontba, a principia épületéhez. A kapu maradványai a Kórház utca 7. sz. ház keleti oldalán kialakított parkban tekinthetők meg.” A kapu egy részét rekonstruálták.
„A kapu háromosztatú volt, a szélesebb középső nyílás a kocsi-, a két szélső keskenyebb pedig a gyalogosforgalom lebonyolítására szolgált. A tábor főútját jelentő kocsiút (via praetoria) alatt csatornarendszer húzódott, amit kőlapokkal fedtek. Egy a kapu közelében előkerült mérföldkő azt sugallja, hogy ettől a kaputól mérték a kelet felé induló utak távolságát.

A kaput 1972-ben találták meg, alaprajzára Bertalan Vilmosné, Nagy Tibor, Németh Margit és Póczy Klára ásatásai derítettek fényt. A konzerválásra és a műemléki bemutatásra Hajnóczy Gyula tervei alapján került sor 1985-ben.” [4]

Az alkotó: „felrajzolta a ház homlokzataira a valós romok méretarányos hiányzó részét, így láthatóvá téve a lakók és turisztikai látogatók számára mindazt az építészeti és régészeti értéket, amely valaha ott volt! Ez egy teljesen egyedülálló elképzelés, amely a homlokzati festést különlegessé teszi”
Források:
[1] Az alkotótól kapott anyag
[2] http://www.romaikor.hu/coloniak_es_municipiumok/aquincum___obuda_(colonia)/aquincum_regeszeti_emlekei/a_budapesti_romai_kori_muemlekek_torteneti_adatai/cikk/az_aquincumi_legiotabor_vedmuveinek_romjai
[3] http://www.romaikor.hu/romai_birodalom_provinciai/pannonia_(a_mai_magyarorszag_nyugati_resze___dunantul)/pannonia_regeszete/aquincum_legiotabor_es_katonavaros/a_legiotabor_emlekei/cikk/a_legiotabor_keleti_kapuja___porta_praetoria
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Porta_praetoria

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368710
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368711
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368712
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368713
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • 4.2mm • ISO100

368714
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • 13.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368715
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368716
Feltöltve
2019.08.11. 21:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 8.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 21:58

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368717
Feltöltve
2019.08.11. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • 14.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:00

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368719
Feltöltve
2019.08.11. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:00

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368718
Feltöltve
2019.08.11. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:00

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368720
Feltöltve
2019.08.11. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 11.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:00

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368721
Feltöltve
2019.08.11. 22:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • 5.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:00

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368722

368723
Feltöltve
2019.08.11. 22:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:01

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368724
Feltöltve
2019.08.11. 22:01
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/283 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:01

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368725
Feltöltve
2019.08.11. 22:01
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/634 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:01

Adalék vagy máshol

"A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. alkotás fotói

Az alkotótól kapott tervrajz
Alkotó
Sárosi Anita (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
368726
Feltöltve
2019.08.11. 22:01
Képinfó
Szignó a képen
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.08.11. 22:01
Az alkotótól kapott tervrajz
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.01.17. 14:24
Megérintettem az "A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" alkotást
19.08.11. 22:15
Dénes Ildikó publikálta "A Kórház utca 7. sz. ház falfestményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.