Révfülöp, Villa Filip tér 8.

Révfülöp
Villa Filip tér 8.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Ády
2019.08.10. 17:29
Az alkotás a Révfülöpi Polgármesteri Hivatal épületén található. A homlokzat felső részét díszítő nagyközségi samott címerén egy szőlőfürt látható, alatta egy evezős alakkal, amit Németh János Munkácsy-díjas szobrász, keramikus készített.

"Révfülöp nagyközség (Veszprém megye)

Címere álló, csücskös talpú pajzs, aranymezejének kék udvarán aranygombos kék ruhát és fekete kalapot viselő, fekete bajszú révész vörös bárka tatján növekvően állva vörös lapáttal jobbra evez. A bárka közepéből óriási vörös szőlővessző hajt ki, melyet középütt két zöld levél díszít; jobbra kettő, balra pedig egy hatalmas szőlőfürt terem rajta.

A címer a település nevét idézi. Kikötőrévét később keletkezett oklevelek szerint a XI-XII. századtól használták, bár első említése 1330-ból származik. A rév az 1548-as török pusztításig üzemelt, majd török uralom után 1752-ben újraindították a rendesi Bárány család tagjai. Egy 1796-ban bekövetkezett baleset után az addig használt kötött hajók helyett dereglyéket alkalmaztak, majd 1912-ben megépült a község modern kikötője.

A szőlőművelés kezdetektől jellemző foglalkozási ág. A régészeti emlékek tanúsága szerint szőlőt művelő rómaiak laktak a környéken, s az első középkori említése pedig arról tanúskodik, hogy az itt élő nyolc családból hét a tihanyi apátság szőlőművese volt (1211). Szőlőkultúráját a 19. század végén filoxéra tette tönkre, de területén ma is sokan gondoznak kisebb-nagyobb szőlőskerteket. A keresztény szemléletben Krisztus egyik szimbóluma a burjánzó, bőven termő szőlővessző, s a vörös bor rá utaló áldozati ital. Az aranymező a bőség, gazdagság, hírnév megjelenítője a heraldikában, és Révfülöp esetében ez sokszorosan helytálló. A címer kékje nyilvánvalóan a Balatont idézi, de a nyugalom, békesség, vidámság színe is. A kék jelzi az üdülőhelyjelleget, a vízi élet gazdagságát, fürdőzés, strandolás, vitorlázás lehetőségeit, paradicsomi állapotát a horgászatnak és a vízi sportoknak, s mindannak, ami széppé, színessé és élvezetessé teheti az életet" [1]
Források:
[1] www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-revfulop.shtml
További linkek
Németh János keramikus életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3388?kiemeles=Németh%20János

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Révfülöp címere" c. alkotás fotói Révfülöp településről

Feltöltő
Azonosító
368316
Feltöltve
2019.08.08. 19:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.08. 19:44

368315

368269
Feltöltve
2019.08.08. 15:00

Ády 19.08.08. 15:00

368271

368270

368268

368273

368274

368278

368276

368275

368277

Összesen 12 fotó

Műlap története

6 órája
Ády publikálta "Révfülöp címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.