Millenniumi emlékmű

Nagytarcsa, Rákóczi utca

Nagytarcsa
Rákóczi utca

Avatás2000. szeptember 24.


ocsovai andrás
2019.08.12. 10:37
"2000. szeptember 24-én ünnepélyes keretek között leplezte le a köz­ség képviselő-testülete a nagyszámú ünneplő közönség jelenlétében, a falu központjában az államalapítás emlékére emelt Turul-emlékművet, Madarassy István szobrász alkotását.

Ezt követően adta át dr. Szabó János honvédelmi miniszter a Nagytarcsa részére hozott millenniumi kormányzászlót Győri Péter polgármes­ternek, valamint átnyújtotta neki azt a község címerével díszített arany pecsétgyűrűt, amit a helyi képviselők adományoztak tíz éves, lelkes és eredményes polgármesteri munkája elismeréseként.

Az önkormányzat több nagytarcsai személyt millenniumi emlékérem­mel és plakettel tüntetett ki. A polgármester saját finanszírozásában Nagytarcsáért emlékplakettet adományozott elődeinek, Pupek Mártonnak, Vassné Nyéki Ilonának, Csimáné Pócsa Anná-nak, valamint olyan személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a faluért." [1]

Nagy a valószínűsége, hogy a nagytarcsaiak nem véletlenül döntöttek egy turul madaras emlékmű mellett. Az sem lehet véletlen, hogy az emlékművet a madarától gyáva módon megfosztott világháborús emlékmű előtt állították fel, igaz, a helyszín adottsága szinte kötelezhette erre a döntéshozókat.
A lejtős parkban képzett földhalmon álló emlékműhöz lépcsős feljáró vezet. A földhalom négy sarkában álló nyers sziklatömbökre rögzített vaslánc nyújt imitált védelmet a szintén lépcsősen kialakított, bazaltkockákból épített piramisszerű alapra állított nyers mészkőoszlopnak. melyen kiterjesztett szárnyakkal áll a Turul. A kőoszlop első oldalára felkerült Nagytarcsa, hátoldalára hazánk bronz címere.
Források:
[1] https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Nagytarcsa/pages/700eves/003_a_kozseg_rovid_tortenete.htm
https://turul.info/turul/pest



Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367448
Feltöltve
2019.07.31. 21:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:29

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367449
Feltöltve
2019.07.31. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:30

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367450
Feltöltve
2019.07.31. 21:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:33

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367451
Feltöltve
2019.07.31. 21:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ44/10 • 1/500 • 13.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:34

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367452
Feltöltve
2019.07.31. 21:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:35

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367453
Feltöltve
2019.07.31. 21:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.31. 21:42

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367946
Feltöltve
2019.08.05. 20:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:09

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367947
Feltöltve
2019.08.05. 20:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:10

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367951
Feltöltve
2019.08.05. 20:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ100/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:16

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367999
Feltöltve
2019.08.06. 18:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.06. 18:31

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
368000
Feltöltve
2019.08.06. 18:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/800 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.06. 18:34

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
368001
Feltöltve
2019.08.06. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.06. 18:38

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367950
Feltöltve
2019.08.05. 20:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:15

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367949
Feltöltve
2019.08.05. 20:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:14

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói Nagytarcsa településről

Feltöltő
Azonosító
367948
Feltöltve
2019.08.05. 20:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.05. 20:13
Összesen 15 fotó

Műlap története

25 napja
ocsovai andrás publikálta "Millenniumi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.