Vác, Köztársaság út 19.

Angol cím:Family

Vác
Köztársaság út 19.
A kert jobb oldalán lévő négyes sorozatban a második alkotás.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2019.08.21. 18:50
Az én nagy bánatom, hogy nem sikerült időben indulnom Vácra, amikor Nagy Sándor műveinek szoborparkja elkészült. Pedig rákészültem, érdeklődtem, anyagot gyűjtöttem.
Mindettől függetlenül már régebben fotóztam a Pannónia Ház udvarán álló szobrait. Ezek némelyikét András már korábban feldolgozta, szám szerint négyből kettőt. Talán tovább kéne lépni. Olvasom, a négy "vörösmárvány" alkotást a művész adományozta még életében "a városnak". [2] Mint más, további ajándékok is, a Pannónia Ház udvarára került.
A cím nem ismert. Sajnos igen kevés információval kedveskedik a kiállítóhely az érdeklődőnek. Volt szobor, amin legalább az alkotó neve szerepelt, de itt az sem. Mégis, nyilvánvaló, részint, mint a négyes sorozat tagja és természetesen érdeklődtem is.
A cím saját szülemény, szerintem nyilvánvaló. Egy házaspár és két gyermeke. Azt nem hiszem, hogy a két gyermekes családmodell ihlette.
Az ábrázolás meglehetősen statikus. A férfi áll hátul és szembe néz a látogatóval. Előtte, a két gyermek (fiú és lány) ugyancsak frontális beállásban. A feleség háttal, más szót nem tudok, merőlegesen, egyben védőn zárja a kompozíciót.
Nagy Sándor láthatóan igen termékeny művész volt. Mint olvasom, kevésbé tanárai nyomdokain járt, pályája elején Medgyessy stílusát követte inkább. Ez az alkotás nem a pályakezdő Nagy Sándor műve.
"Nagy Sándor szobrászatának első fél évszázadát sommásan kőkorszaknak nevezhetjük, ez 2002-ben ért véget, amikor a művész érezvén, hogy a kőpor belélegzése egyre nagyobb veszélyekkel járhat, új anyag felé fordult...A „kőkorszak” első periódusában, mely a 60-as és a 70-es éveket foglalja magában, a többnyire álló figurák és a portrék tömbökbe komponáltak, minden részlet az egyszerű, önmagába zárt formának van alárendelve, mintha ez a forma szolgálna védelmül, mintha veszély fenyegetne egy kiszögellést, egy kinyúló kezet." [3] A 80-as években már a tömbszerűség oldódik. A keletkezés korszaka már eléggé behatároltnak tűnik.
A család kompozíciója tömbszerű. Mindenki egyenesen áll, mindössze méretük és hajviseletük alapján határozható meg nemük és státuszuk, minden részlet az egyszerű, önmagába zárt formának van alárendelve".
Források:
[1] Pannónia Ház udvara: http://muzeumvac.hu/programok_allando/82/Pannonia-Haz-udvara-.html
[2] /A szoborpark kapcsán/ http://estv.hu/news.php?extend.34025
[3] Nagy T. Katalin: Gádor Magda és Nagy Sándor - Egy aranydiplomás szobrászművész-házaspár (Artmagazin 2006/4. 71-74. o.) http://artmagazin.hu/artmagazin_hirek/gador_magda_es_nagy_sandor_-_egy_aranydiplomas_szobraszmuvesz-hazaspar.950.html?pageid=119

Cím alapján hasonló

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367439
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:06

367441
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO100

367437
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • 4.5mm • ISO100

367436

367440

367435

367446
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • 8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:07
2017. június

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367443

367438
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:06
2017. június

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367444
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • 8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:07
2017. június

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367445
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • 8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:07
2017. június

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367442
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:06
2017. június

"Család" c. alkotás fotói Vác településről

Feltöltő
Azonosító
367447
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2019.07.31. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • 8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.31. 21:07
2017. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

15 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Család" feltöltésünket!
16 napja
Göröntsér Vera publikálta "Család" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.