Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai

Budapest, V. kerület, Vörösmarty tér 4.
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Vörösmarty tér 4.
Az épület kapuja körül és a második emeleti homlokzatrészen.

Készítés1928

Seenger Béla (kőfaragó, közreműködő)

Göröntsér Vera
2019.07.30. 17:54
Mint ahogy az lenni szokott, az épület helyén korábban a 19. században állt egy emeletes ház. Ezt bontatta le 1926-ban dr. Buday-Goldberger Leó, aki nagykereskedőként textilben utazott, egyben tagja volt a Felsőháznak. Itt aztán gond van a stílusokkal, mert az Urbface szerint neo-barokk stílusú iroda- és textilházat szándékozott építtetni. A megbízást azonban a Révész-Kollár, a jellemzően szecessziós stílusban tervező építészpáros kapta. Másrészt egyes leírások szerint viszont bérpalotát terveztek, vagyis az eredeti szándék itt-ott csúszott picit.
Ha a külső nem lenne eléggé beszédes, a belső, ill. a kivitelezésre összeállt stáb, az ismert nevek erősítik a fentieket, mint pl. Róth Miksa és Thék Endre, stb.
Az építéstől kezdve sok mindenen, többek között természetesen tulajdonosváltozásokon és átalakításokon átesett épület ma irodaházként működik.

A második emelet vonalában, a napellenzővel védett két szélső franciaerkély mindkét oldalán egy-egy szoborpár díszíti az épületet. Nem látom tisztán, hogyan is kapcsolódnak a jelenetek az épület eredeti funkciójához (mint ahogy így számomra nem is egyértelmű, mi volt a funkció). A párosok gyermekek, a minimálisnál kevesebb ruházatban, akik nagy komolysággal teszik dolgukat. Az első páros birkát nyír. Mindenre elszántan gyűrik le a szerencsétlen állatot, az álló lurkó lefogja, párja fekve (vagy elesett?) egy nagy ollóval birkózik a cél érdekében. Tőlük jobbra, az erkély túloldalán lázas munkával kosarakat rakodnak és cipelnek az élet komolyságát gyakorló emberkék.
Kevéssel odébb távírda működik, a kódfejtés eredményeként engedik-eregetik a szalagot a pufók figurák. Az előttük lévő páros kötelet fon (megjegyzem, az álló fickó jóízűen mosolyog, láthatóan a könnyebb végét sikerült elcsípni a munkának).

A képek még januárban készültek, amikor még csak megkezdődtek a tér rendezési munkálatai. Igaz, már ez is megnehezítette a közeledést és persze, a fényképezést. Ma már az épületről készített "totál" elavult, az Oroszlános kút már nincs a helyén, de később sem is kerül ide vissza, mivel "pár méterrel" = 50 odébb helyezik a kis-metró környékére.
Források:
http://urbface.com/budapest/a-goldberger-haz
http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=05&cim=vorosmarty-t-4&cimtxt=%20CIM
http://www.blvf.hu/projektek/253-v-kerulet-vorosmarty-ter-megujitasa
Lavotta Gyula: A székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepe (Magyar Építőművészet, 1929 (29. évfolyam, 2. szám) p.21.

Cím alapján hasonló

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367206
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:51

367211
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 35.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:54
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367207
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320

367223
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 21:10
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367210
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:54
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367205
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 120.9mm • ISO200

367212
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:54
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367222
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 21:07
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367218
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:55

367208
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO200

367221
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 21:02

Göröntsér Vera 19.07.29. 21:02
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367209
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:51
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367216
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:55
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367217

367219

367220

367215
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 61mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:55
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367214
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:55
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
367213
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2019.07.29. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.29. 20:55
2019. január

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383812
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383813
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/1100 • 10.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383814
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 98.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383815
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • 77.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383816
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • 80.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52

"Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
383817
Feltöltve
2019.11.16. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • 102.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.16. 18:52
Összesen 25 fotó

Műlap története

7 perce
6 új fotót töltöttem az "Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" műlaphoz!
07.31. 18:38
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" feltöltésünket!
07.30. 17:54
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Goldberger-ház díszítő alkotásai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.