Budapest, XI. kerület, Kende utca 13-17.

Budapest
XI. kerület, Kende utca 13-17.
Az MTA SZTAKI alagsori un." Nagytanácstermében", a bal oldali falon, a...Teljes szövegAz MTA SZTAKI alagsori un." Nagytanácstermében", a bal oldali falon, a negyedikként elhelyezett dombormű.Kevesebb szöveg

Avatás1997

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.10.20. 11:43
Az MTA SZTAKI intézménytörténetét végignézve látható, hogy annak megalakulását követő időszakban történt az emléktábla-sorozat létrejötte. Célja a nagy elődök, alapítók, az intézet, egyben a számítástechnika meghatározó személyiségei számára emléket állítani.
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete alapvetően két jogelőd egyesülésével jött létre, az MTA Számítástechnikai Központ (SzK) és az MTA Automatizálási Kutató Intézet (AKI) egyedülése útján.
Utóbbi intézmény alapító tagja, majd tudományos igazgatóhelyettese volt Csáki Frigyes (1921-1977) "a magyarországi automatizálási elmélet első, és hatásában máig élő mestere, a Műegyetem későbbi rektora és az Akadémia alelnöke..." [2] "A korszerű szabályozáselmélet, a nemlineáris adaptív rendszerek" című munkájáért 1973-ban Állami Díjjal tüntették ki.
"Egyaránt kiemelkedő szerepe volt a korszerű magyar felsőoktatás vezetésében és az automatizálás, folyamatirányítás, irányításelmélet tudományának fejlődésében." [1]
Tudományos munkásságával ugyancsak kimagaslót alkotott. Könyveinek egy részét – mint a tudományág hosszú ideig irányt adó alapműveit – lefordították német és angol nyelvre is. Főbb művei: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1ki_Frigyes#F%C5%91bb_m%C5%B1vei
Később a BME rektorhelyetteseként, majd rektoraként a villamosmérnök-képzés területén annak korszerűsítőjeként tisztelik. [1]
Források:
[1] Nagyjaink https://www.sztaki.hu/tarsadalom/nagyjaink
[2] http://wwwold.sztaki.hu/sztaki/history.hu.jhtml
[3] Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010 p. 312.

Kapcsolódó
Roska Tamás
Kapcsolódó
Hatvany József
Kapcsolódó
Benedikt Ottó
Kapcsolódó
Uzsoky Miklós
Kapcsolódó
Frey Tamás
Kapcsolódó
Rácz István
Kapcsolódó
Tarján Rezső

Cím alapján hasonló

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366778
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:25
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366779
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:25
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366780
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • 10.7mm • ISO800

366781

366783
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/10 • 15.4mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:25
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366782

366788
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 9.2mm • ISO3200

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:26

366785
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • 13.6mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:26
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366789

366784
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 18.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:26
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366786
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/10 • 22.9mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:26
2018. július

"Csáki Frigyes" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
366787
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.07.27. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 9.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 15:26
2018. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

26 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Csáki Frigyes" feltöltésünket!
26 napja
Göröntsér Vera publikálta "Csáki Frigyes" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.