Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.
A Nagy szikla közelében, a Nagy tó mellett.

Avatás2005

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.08.12. 17:39
Ez a jellegzetes, épp ide készült, épp ide való alkotás valószínűleg az ötlet megszületése után, a megvalósítás első szakaszában került itt elhelyezésre, mint Székely Kata vakok és gyengén látókat segítő sorozatának egyik darabja. Szomorúan kell megállapítanom, pedig jó hír, azon kevés alkotások egyike, amik mellett (itt alatt) még ott van a braille-írásos tábla.
Én kétszer (pontosítok: legalább kétszer) jártam már itt és fotóztam az alkotást. A fényképeken pedig (sajnos) látszik az idő, másképp fogalmazva valamiféle fellazulás, pedig hivatalos hírek szerint az állatkert gyarapszik, fejlődik, folyamatos az átalakulás, útkeresés.
Itt akkora rumli veszi körül az öt évvel ezelőtt is lencsevégre kapott szobrot, amire igazán nem számítottam. Persze, nem közömbös az sem, a korábban kordában tartott bokor hajtásai elszabadultak, egyik-másik fénykép fél kézzel készült, a másikkal az ágakat próbáltam elhúzni az objektív elől.

A pelikán számomra igen szimpatikus jószág – bár igaz, nem a legismertebb. Életterük a táplálkozásokat biztosító, halakban gazdag, de nem túl mély tavak környéke. Olvasom: nem tudnak lemerülni, így óvatosnak kell lenni.
Amúgy minden földrészen megtalálhatók, bár eredetileg a trópusi, szubtrópusi és mérsékelt égöveket kedvelik. Minden továbbiról olvasható a róluk szóló szócikkben. [2]
Emlékezetes egy felfedezésem egy fajtárssal díszített hévízi kút kapcsán, ami szerint a pelikán (máshogy: Gödény) az önfeláldozás jelképe, egyben elterjedt Krisztus-szimbólum. [3] Ezt most előkerestem, felelevenítettem. Érdekes olvasmány a szeretetről, odaadásról.
Források:
[1] http://corvina.mome.hu/dsr/access/8b86bce2-6f6c-4657-aa89-d4c6c168fd3d http://kataszekely.com/hu/cv.php
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6d%C3%A9nyf%C3%A9l%C3%A9k
[3] http://www.keresztenymagyarorszag.hu/tortenelem/jelkepek/kicsinyeit+saj%E1t+v%E9r%E9vel+t%E1pl%E1l%F3+pelik%E1n+

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366648
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.07.25. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 17:58
2014. május

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366649

366651

366652

366653
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.07.25. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 17:58
2014. május

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366654
Feltöltve
2019.07.25. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 19.07.25. 17:59

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366655
Feltöltve
2019.07.25. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

366656
Feltöltve
2019.07.25. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

366657

366661

366663
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366664
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366667
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

366665
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366658
Feltöltve
2019.07.25. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 17:59

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366659

366660

366666
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366650
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2019.07.25. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 17:58
2014. május

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366662
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366668
Feltöltve
2019.07.25. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.25. 18:01
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.08.12. 17:39
Göröntsér Vera publikálta "Pelikán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.