Pappenheim-Károlyi-címer

Iszkaszentgyörgy, Mohai elágazás

Állapot: Veszélyben

Készítés1930

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Rolf Singer
2019.08.23. 09:17
A mohai elágazásnál található uradalmi magtár már az 1882-es kataszteri térképen is szerepel, azonban több forrás szerint is az 1930-as évek első felében készült - valószínűleg az eredeti magtár leégett vagy esetleg nagyobbra lett szükség, mert bizony ékes bizonyíték árulkodik arról, hogy az ugyan már eléggé romos, de még ma is álló gabonatárolót Pappenheim Szigfrid és felesége, Károlyi Erzsébet építtette.

Ez a bizonyíték az épület falát díszítő, igen míves, címerpajzsos dombormű, melyen - a közeli kastély kertkapujához hasonlóan - két címer, a Pappenheim- (pajzs négybe osztva, az egyik átlós részben keresztbe tett kardok, a másikban "vas sapkák") és a Károlyi-kiscímer (egy szívet evő karvaly, körülötte koronás uroborosz vagyis saját farkába harapó sárkány) látható, azonban itt egyesítve és megkoronázva. Igazság szerint nem is oly meglepő, hogy mint tulajdonukat, eme "egyszerű" gazdasági épületet is ily módon jelölték meg, viszont mégiscsak különlegességnek mondható, mivel - ha nem is sértetlenül, de - kiállta a történelem viharát. 1945-ben, mikor a szocializmusban mindent államosítottak, az ilyesféle nemesi jelképeket általában leverték - a házaspár mohai kúriáját például minden díszétől megfosztották, és teljesen átalakították a múltrendszerben.

Tulajdonképpen a régi fotóim átnézése során lettem figyelmes arra, hogy van valami érdekes a homlokzaton - tán egy relief. Mikor újra arra jártam, már közelebb mentem a magtárhoz (egyébként néhány éve még teljesen elvolt kerítve a terület, ma már viszont betonút vezet az épülethez) és természetesen készítettem is róla képeket. Még időben - szinte bármikor eltűnhet, olyan állapotban van. Már csak e míves dombormű megmentéséért is érdemes lenne minél előbb felújítani, azonban ennek jelenleg jogi akadálya van.

A jövőbeli felújítás során mindenképpen meg kellene őrizni az épület jelenlegi tömegét és építészeti kialakítását. Szerencsére műemléki védelem alatt áll, így például a nyílászárók ritmusa, helye és mérete sem változtatható meg. A település önkormányzatának tervei vannak az épülettel, és tulajdonképpen a közelmúltban már meg is vásárolták azt, a bökkenő csak az, hogy a volt grófi magtár egy tekintélyes méretű és emellett osztatlan, közös tulajdonú telken fekszik. A helyzet nem egyszerű, ugyanis az egyik tulajdonos kész megválni az ingatlantól, a másik fél azonban miután először semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy ő mint elővételi joggal illetett személy hajlandó lenne megvásárolni a telek másik felét, nemrég mégis bíróságon támadta meg a szerződést, mely időközben az önkormányzattal köttetett.
Források:
https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/08/10/az_iszkaszentgyorgyi_magtar_leplezetlen_titka
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-5871

Rolf Singer műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
370050
Feltöltve
2019.08.20. 21:31
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/80 • 32.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 21:31

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
366333
Feltöltve
2019.07.22. 11:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.07.22. 11:26

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
366334
Feltöltve
2019.07.22. 11:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

370051
Feltöltve
2019.08.20. 21:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/640 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.08.20. 21:33

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
366335
Feltöltve
2019.07.22. 11:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.07.22. 11:26

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
366337
Feltöltve
2019.07.22. 11:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/800 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.07.22. 11:26

"Pappenheim-Károlyi-címer" c. alkotás fotói

Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
366338
Feltöltve
2019.07.22. 11:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ36/10 • 1/1600 • 5.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.07.22. 11:26
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.01.18. 17:50
A "Pappenheim-Károlyi-címer" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.23. 09:17
A közösség publikálta Rolf Singer "Pappenheim-Károlyi-címer" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.