Dog
Az 1950-es években a Kossuth Lajos utcában lakott és praktizált a kispestiek közkedvelt állatorvosa: Dr Kovács. Ő rendelte meg 1957-ben Boldogfai Farkas Sándortól a kutyáját ábrázoló szobrot. A Dog-szobor a kertben állva a rendelő emblémja lett. A doktor halála után az épületből idősek otthona lett, amit a Dog továbbra is szorgalmasan őrzött.
Az 1980-as évek elején úgy döntöttek, hogy a Kossuth utcai regi házak helyére iskolát építenek, így mindent elbontottak, csak a Dog maradt meg az új iskolának. Mivel a bejárat az Árpád utcára került, ezért 1983-óta a Dog is ott figyeli az érkezőket.
1995-ben baleset érte, vandálok levágták a farkát, amit sikerült pótolni.
2010-ben, Boldogfai Farkas Sándor halálának 40. évfordulójára, az iskola emléknapot rendezett. Erre az alkalomra a Dogot eltakaró sövényeket kivágták, virágokkal ültettek körbe, 2 padot tettek mellé és a falon az alkotó emléktábláját is elhelyezték. Másnap hajnalban a szobrot ledöntötték a talapzatáról, és el akarták szállítani. Egy kutyasétáltató értesítette a rendőröket, akik azonnal kijöttek, és elfogták a tolvajokat. Azóta megerősítették a talapzatot és mindenki jobban figyel az iskola jelkékévé váló kedves Dogra.
![](/tagok/f53b85fa286247af08c38aa654c94279_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d8294528684a22bec29b5819e5d90ce4_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c1b77309a0d3989d1a1e05ad2baee5d8_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d7e1cdf0256447e297e057b03c7c53aa_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c4c9223926e0a8bb7f261d2208251373_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d393f939904561ce429661208f927257_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8bee2145909534140bc7efe7914475e3_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/27752bcebc353ec63c8916908ca33fa3_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Röhrig Éva felvétele.
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Röhrig Éva felvétele.
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4c5bb4b77ed4166fcd62630ad87f817_4.jpg)
"Dog" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?