Tolmács, Kovács Géza tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A szobor

Tolmács
Kovács Géza tér
Nem tudod nem észre venni a címen.

Felállítás1928

ocsovai andrás
2019.07.22. 08:22
Tolmács.
Nógrád megye nyugati része, Rétsági járás, 750 lélekszámú község, 1000 éves történelemmel.
Gyermekkoromban 10 évig éltem a szomszédos településen. Mit jelent nekem, mi jut eszembe neve hallatán - Tolmács?
6 évesen a gépállomása. Ott kötött ki családunk megélhetési forrása az édesapám által "önként felajánlott" mezőgazdasági gépek, műhelyberendezések egy része. 12 évesen a kálvária domb vára. 16 évesen a szép és kedves tolmácsi leányok. Ipara, az "Erdőkémiája" melynek fekete, bűzös szennyvize kilométerekre élettelené tette a környék patakját.

A tolmácsi Hősi emléknek érdekes a története. Elsőre nem ott állt, szobrát később kapta, alkotója még nem "Köztérképes".
A "szobor nélküli" emlékmű előzménye: Avatás 1923. szeptember 10. Alkotó Fleischl Richárd

Honnan tudom az emlékoszlop szoborral történő kiegészítésének történetét?

Nyugat-Nógrád mindentudója, Végh József készítette el a község "Értéktárát".
Kénytelen kell idéznem, mert félő, hogy a link "elveszik"

Végh József:
Részlet:
"Az elesettek tiszteletére emlékművet állított a falu, amit ma a „Hősök szobra”, vagy egyszerűen „a szobor” megnevezéssel emlegetnek. Régi képeslapokon lehet felfigyelni arra, hogy nem a ma ismert formában állt először az emlékmű. A képeslap megjelenési idejét nem ismerjük, de a gyűjteményekben fellelhető példányok postára adásának ideje 1929. Eszerint a korai emlékmű az üres tér közepén állt, a templom tengelyében, ahol egy léckerítéssel körbevett kis kertecskében állították fel a ma ismert oszlopot. Tetejét először egy műkő virágtartó díszítette, a kép tanúsága szerint ugyanaz, amely most a szobor előtt látható. A mai elhelyezés és forma 1928-ban alakulhatott ki, amikor a tolmácsiak Lengyel Károllyal elkészíttették a szoboralakot, az első világháborús baka figuráját. A szobrász családjától tudjuk, hogy Lengyel Károly 1928-ban dolgozott a műkő figurán. (Történész unokája által összeállított életrajza sok érdekességet elárul róla, a kis füzet borítójára az a kép került, ahol a tolmácsi szobor és alkotója együtt látható.)

Lengyel Károly 1892-ben Tiszolcon született, ahol édesapja a Magyar Államvasutak alkalmazottjaként dolgozott. Ez a munka mozdította aztán – az egyébként is szügyi eredetű férfit – családjával Balassagyarmatra. A tehetségesen rajzoló fiút nem tudták taníttatni, így ő is a vasútnál kezdett dolgozni. Lengyel Károlyt 1912-ben sorozták be, a haditengerészethez került matrózként. Regényes katonaidőt tudhatott magáénak, a Monarchia flottájának „Viribus Unitis” nevű zászlóshajóján szolgálva. A háború befejeztével megnősült, és a vasúthoz visszakerülve a pályafenntartásnál dolgozott, vasúti jeleket, táblákat festett, képzettség nélkül is festőmesternek ismerték el. Rövid budapesti kitérő és távírász munka után ismét a vasút következett, szolgálati lakást kapott családjával Őrhalomban. Itt már szobrászkodott, ekkor kapta a tolmácsi felkérést is. A családi emlékezet szerint felszedte a lakószoba padlóját, és kimélyítette a helyiséget, hogy ott elkészíthesse az életnagyságúnál nagyobb szobrot. Mivel a vasúti őrház messze esett a falutól, gyakran bekopogtattak hozzájuk őrjáratozó csendőrök. Ők álltak modellt, amikor a katona agyagból készített mintáját formázta. A műkő kiöntését is önmaga végezte, csupán a sablon elkészítésében és összevasalásában segítette egy vasúti kőműves.
A szoboralak felkerült a már meglévő oszlopra, melynek oldalain az elesettek névsora olvasható. Az emlékhely közel került a falubeliek szívéhez, Lengyel Károly szobra mindenki számára megtestesítette a saját elveszített családtagját. Halottak napja előestéjén ma is sok gyertya ég tövében. "
Források:
http://www.elsovilaghaboru.com/centenariumiemlekbizottsag/hu/sajto/513-megujult-az-elso-vilaghaborus-emlekmu-tolmacson
https://www.tolmacs.hu/ertektar18.pdf

https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/3195
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/3196

Cím alapján hasonló

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365696
Feltöltve
2019.07.17. 10:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:40

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365697
Feltöltve
2019.07.17. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:42

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365698
Feltöltve
2019.07.17. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

365700
Feltöltve
2019.07.17. 10:44

ocsovai andrás 19.07.17. 10:44

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365702
Feltöltve
2019.07.17. 10:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:45

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365707
Feltöltve
2019.07.17. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ39/10 • 1/500 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:54

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365708
Feltöltve
2019.07.17. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ39/10 • 1/200 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:56

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365709
Feltöltve
2019.07.17. 10:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ39/10 • 1/250 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:58

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365710
Feltöltve
2019.07.17. 10:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ44/10 • 1/160 • 13.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 10:59

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
365711
Feltöltve
2019.07.17. 11:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ57/10 • 1/160 • 35mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.17. 11:01

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
366231
Feltöltve
2019.07.21. 19:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.07.21. 19:13

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
413923
Fotózva
2019. július
Évszám
2019
Feltöltve
2020.08.22. 12:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ37/10 • 1/400 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.08.22. 12:25
2019. július

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
413924
Fotózva
2019. július
Évszám
2019
Feltöltve
2020.08.22. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ37/10 • 1/60 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.08.22. 12:26
2019. július

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
413925
Fotózva
2019. július
Évszám
2019
Feltöltve
2020.08.22. 12:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ37/10 • 1/320 • 7.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.08.22. 12:26
2019. július

Archív fotók

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Tolmács
Feltöltő
Azonosító
366341
Évszám
1930
Feltöltve
2019.07.22. 11:58
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 19.07.22. 11:58
1930, Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.08.22. 12:26
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
20.08.22. 12:26
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
20.08.22. 12:25
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
19.07.22. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
19.07.22. 08:22
ocsovai andrás publikálta "Hősi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.