Dunaújváros, Római körút 51.
További képek a Fotólistában

Dunaújváros
Római körút 51.
Gárdonyi Géza Általános Iskola, aula

Felállítás1980
Készítés1978

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Dr. Pinczés Sándor
2019.07.06. 07:06
Ocsovai András hívta föl a figyelmemet erre az alkotásra bő egy hónapja, köszönettel tartozom Neki - eljött az ideje.
Azt hiszem örömteli egy ilyen alkotás publikálása - egyúttal mód nyílik a médiában keringő a művel kapcsolatos néhány téves információ korrigálására.
András által közölt forrás szerint (MTVA archívum):
"Képzőművészet - Új dombormű Dunaújvárosban
Magyarország, Fejér megye , Dunaújváros
Dunaújváros, 1980. március 11. Birkás László domborművét szerelik a dunaújvárosi Castrum városrész általános iskolájának aulájában. A képzőművész monumentális domborműve tizenkét darab, mintegy kétszer három méteres panelből áll. Az elemeket a 26-os számú Állami Építőipari Vállalat dolgozói egy targonca segítségével illesztik helyükre."
-nem Birkás László, hanem Birkás István,
-nem tizenkettő tábla, hanem tizennyolc.
Ezt támasztja alá Nyulasi Zsolt tanulmánya is, melyet "Birkás István útjai" címmel írt 1998-ban.
A domborműves táblák 360x180 cm méretűek, és betöltik azt a szerepüket amivel a teret különlegessé, méltóságossá és egyben érdekessé teszik. Nem közömbös kérdés egy iskolában.
Források:
https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-cjdTY3RhbEZjY0VVTGIyVE1xWWsvUT09
http://birkas-istvan.hu/wp-content/uploads/K%C3%B6rmendi%20gal%C3%A9ria%20-%20Birk%C3%A1s%20Istv%C3%A1n.pdf
http://mek.oszk.hu/19200/19281/19281.pdf
http://www.kormendigaleria.hu/muvesz/birkas_istvan.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363939
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

363940
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363941

363942
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363943
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/8 • 9mm • ISO560

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363944
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/8 • 8.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363945
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/6 • 71.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363946
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/8 • 8.1mm • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363947
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/8 • 7.2mm • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:30

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363948
Feltöltve
2019.07.06. 06:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/8 • 6.3mm • ISO400

363949
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/10 • 5.4mm • ISO400

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

363950
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/13 • 18.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363951

363952
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/13 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363953
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/13 • 9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363954
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/13 • 8.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363955
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/10 • 8.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363956
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/10 • 7.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363957
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/10 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363958
Feltöltve
2019.07.06. 06:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/8 • 5.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.06. 06:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Feltöltő
Azonosító
363959

363960

Adalék vagy máshol

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

"Birkás István nyolc összefüggő képtáblából álló domborművének gipszváltozata május elsejére elkészül, majd a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat...Teljes szöveg"Birkás István nyolc összefüggő képtáblából álló domborművének gipszváltozata május elsejére elkészül, majd a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat díszítőszobrász részlege végzi el a kivitelezési munkákat Budapesten. Birkás István alkotása fehér műmárványból 1980. szeptember elsején, az új iskolával együtt kerül átadásra. A dombormű az iskola zsibongójában a térség két egymással szemközti oldalán kap helyet, ahol a táblák fordított sorrendben ismétlődnek. "Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
364473
Forrás
http://konyvtar.jakd.hu/hirlap/Dunaujvarosi%20Hirlap%20-%201979/1979.02.20/5.JPG
Évszám
1979
Feltöltve
2019.07.09. 09:03
Képinfó
Alkotó a képen
(Birkás István)
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.07.09. 09:03
1979, Archív felvétel
"Birkás István nyolc...Teljes szöveg"Birkás István nyolc összefüggő képtáblából álló domborművének gipszváltozata május elsejére elkészül, majd a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat díszítőszobrász részlege végzi el a kivitelezési munkákat Budapesten. Birkás István alkotása fehér műmárványból 1980. szeptember elsején, az új iskolával együtt kerül átadásra. A dombormű az iskola zsibongójában a térség két egymással szemközti oldalán kap helyet, ahol a táblák fordított sorrendben ismétlődnek. "Kevesebb szöveg

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Dunaújváros településről

Birkás Isván: Kibontakozás
A castrumi új általános iskola előcsarnokában 1980. szeptember 1-jén avatták fel az alkotást.
Feltöltő
Azonosító
364914
Forrás
http://konyvtar.jakd.hu/hirlap/Dunaujvarosi%20Hirlap%20-%201980/1980.09.05/5.JPG
Évszám
1980
Feltöltve
2019.07.11. 21:46
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 19.07.11. 21:46
1980, Archív felvétel
Birkás Isván:...Teljes szövegBirkás Isván: Kibontakozás
A castrumi új általános iskola előcsarnokában 1980. szeptember 1-jén avatták fel az alkotást.Kevesebb szöveg
Összesen 24 fotó

Műlap története

2 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kibontakozás" feltöltésünket!
3 napja
1 új fotót töltöttem a "Kibontakozás" műlaphoz!
4 napja
A "Kibontakozás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
5 napja
1 új fotót töltöttem a "Kibontakozás" műlaphoz!
9 napja
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Kibontakozás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.