Budapest, III. kerület, Váradi utca 15/A.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dorottya kocsija

Budapest
III. kerület, Váradi utca 15/A.

Felállítás2019
Felállítás1983

Ády
2019.07.06. 23:37
Az alkotást Óbuda Vörösvári úti lakótelepen a Holdudvar parkban állították fel, a gyerekek nagy örömére. A háromszor kétméteres tarka színekben pompázó öntöttvas kocsin hat bábuszerű modern női figura látható, amit Schéner Mihály festő és szobrászművész munkája. A Dorottyás kocsit a művész a Csokonai iránti szeretetből, vonzalomból, költészetének csodás, népi világából indíttatva készítette el. Az alkotás nem csak díszítőelem, hanem játszóplasztikának is használható. Az alkotás az elmúlt tíz évben elég elhanyagolt állapotban volt, megkopott és a össze vissza volt firkálva.
2019-ben nagy örömünkre felújították az alkotást, és hogy sokáig tartson ez az állapot, áthelyezték egy kicsit védettebb helyre, az iskola és az Önkormányzati Iroda közé. A helyén egy nagy modern uniós elvárásoknak megfelelő játszótér létesült.

"A festett öntöttvas nagyplasztika, a Dorottyás kocsi (1983) akkora, mint egy igazi közúti jármű, a bakon kocsis, benne az utasok, négy női figura. Mintázásuk messze jár a naturalizmustól, inkább a játékokhoz hasonlítanak; testük, kerek fejük jelzés csak, elemeik forgástestek, illetve az esztergályozott vagy a maratott formákra utalnak. Minden hölgy fején — ahogy illik — karimás, csúcsos, vagy malomkerékkalap — szó szerint véve vaskalap. Intenzív piros, sárga, zöld, kék színnel, meg fehérrel vannak kifestve, a kocsi, a kocsikerék fekete. Schéner szereti Csokonait, nyilván a Dorottyára gondolt, a dámák bevonulására — ők ugyan szánon jöttek, nem kocsin —, mi nézők kedvünkre találgathatjuk, hogy a négy vaslady közül melyik Dorottya, melyik Orsolya, Rebeka vagy Adelgunda. A művész parafrázisában a „hét vén zsana" négyre fogyott, még az is lehet, hogy a nagy mellényű sáfrányszín-parókás kocsis ugyancsak nő. A képzőművészeti áttétel alkalmával mellékes az illusztráció pontossága, a fiatalok talán azt sem vették észre, hogy ló sincsen a Schéner-kocsi előtt. Régóta foglalkoztatja a kocsi. 1967-es kisplasztikái remekműveinek szériája a Babaszerető kocsi, a Kucséber kocsika és a régi Dorottyás kocsi három változata. Ezt a kocsisort acélból esztergálhatta a művész, és ezeknek formaelemeit örökölte a nagy öntöttvas kocsi. Nála már voltaképpen csak pszeudó-esztergályozásról beszélhetünk, ami egy újabb — talán véletlen szülte — becses effektus. A kisplasztikából a monumentálisba, az acél anyagából a vas nyelvére fordított új kocsi, persze, látványosabb is, tartalmában is más, mint az elődei. A kiállítóterem négy falának börtönétől megszabadulva, rövidesen par excellence köztéri szobor lesz: az óbudai lakótelepen fogják fölállítani...." [1]

"... Óbuda Vörösvári úti lakótelepén, magas lakótömbök és egy-szintes kommunális kiszolgáló egységek között állították föl (állították meg) Schéner Mihály tüneményes Dorottyás-kocsiját. Játszóterek, cölöpvárak szomszédságában, bölcsőde és iskola bejárata mellett várja a szépen rendben tartott parkban sétálókat és a céljaik felé igyekvőket ez a varázslatos szobrászi leleménnyel megálmodott, furcsán játékos, festett, élénk színezésű öntöttvas szerkezet. A művész e szobortárgya — öt, kocsira ültetett, bábuszerű, talányos alak — különös erővel szervezi maga köré a teret, közege meseszerű és valóságos egyszerre, jókedvre derít és elgondolkoztat. Bűvkörébe kerülve egy csapásra megfeledkezünk az uniformizált építészeti környezetről...." [2]

Köszi a tippet és a lehetőséget Zoli!
Források:
[1] Budapest folyóirat 1983. június (21. évfolyam, 6. szám)
[2] Budapest folyóirat, 1983. október (21. évfolyam, 10. szám)
További linkek
Schéner Mihály életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4041?kiemeles=sch%C3%A9ner

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364076
Feltöltve
2019.07.06. 20:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:17

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364046
Feltöltve
2019.07.06. 20:13

Ády 19.07.06. 20:13

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364053

364047

364055
Feltöltve
2019.07.06. 20:13
EXIF információk...
NIKON / S2
ƒ85/10 • 1/184 • 5.8mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:13

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364048

364054

364052

364051

364050

364049
Feltöltve
2019.07.06. 20:13
EXIF információk...
NIKON / S2
ƒ85/10 • 1/51 • 5.8mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:13

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364056
Feltöltve
2019.07.06. 20:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:15

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364057

364061

364058

364073
Feltöltve
2019.07.06. 20:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:17

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364064

364074

364072

364071

364063

364059

364060

364062

364065

364075
Feltöltve
2019.07.06. 20:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 20:17

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364070

364066

364067

364068

364069

felújítva
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363287
Feltöltve
2019.07.02. 15:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/2564 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Zoltán 19.07.02. 15:18
felújítva

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

felújítva
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
363288
Feltöltve
2019.07.02. 15:18
EXIF információk...
Apple / iPhone SE
ƒ11/5 • 1/827 • 4.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pál Zoltán 19.07.02. 15:18
felújítva

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Az új helyen
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364134
Feltöltve
2019.07.06. 23:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/468 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 19.07.06. 23:17
Az új helyen

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Felújítva, friss színekkel...
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364135
Feltöltve
2019.07.06. 23:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/295 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 19.07.06. 23:17
Felújítva, friss színekkel...

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Felújítva
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364136
Feltöltve
2019.07.06. 23:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ17/10 • 1/371 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 19.07.06. 23:17
Felújítva

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Szemben az iskola...
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364137
Feltöltve
2019.07.06. 23:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ24/10 • 1/733 • 1.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 19.07.06. 23:17
Szemben az iskola...

Adalék vagy máshol

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Schéner Mihály kiállításán
"Schéner Mihály: Dorottyás kocsi, 1983. Vas, 210x307x86 cm. Somfai István felvétele"
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364139
Forrás
Budapest folyóirat, 1983. június
Feltöltve
2019.07.06. 23:24
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.06. 23:24
Archív felvétel
Schéner Mihály...Teljes szövegSchéner Mihály kiállításán
"Schéner Mihály: Dorottyás kocsi, 1983. Vas, 210x307x86 cm. Somfai István felvétele"Kevesebb szöveg

"Dorottyás kocsi" c. alkotás fotói

Ismertető-tábla QR kóddal...
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
364138
Feltöltve
2019.07.06. 23:17
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Samsung / SM-A750FN
ƒ24/10 • 1/231 • 1.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fekete István 19.07.06. 23:17
Ismertető-tábla QR kóddal...
Összesen 39 fotó

Műlap története

23.08.25. 08:35
Megérintettem a "Dorottyás kocsi" alkotást
20.06.23. 10:12
Megérintettem a "Dorottyás kocsi" alkotást
19.07.06. 23:37
Ády publikálta "Dorottyás kocsi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.