Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Lippó, Kossuth Lajos utca 73.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Lippó
Kossuth Lajos utca 73.

Felállítás1922

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.07.08. 07:00
Lippó hosszú főutcájának közepén van a római katolikus templom. A "Mária bemutatása" titulusú templomnak a nyugati homlokzaton nyílik a bejárata. Pontosan ez előtt van a világháborús áldozatok emlékműve. Csak a járda választja el a templom falától.

Az egymásra épített kőhasábok egy hengerben fejeződnek be és azon van egy turul szobra. A madár fejét szigorúan feltartja, de szárnyait maga mellé téve pihen.

A turul alatt bevésett felirat olvasható:

AZ 1914 – 1918 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETT ÉS ELTŰNT
HŐSÖK EMLÉKÉRE

32 hősi halott és 7 eltűnt neve. Összesen 39 áldozat.

Legalul a felirat:
EMELTETTE LIPPÓ KÖZSÉG HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1922.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint is 39 hősi halott neve van az emlékművön.

Középen alul: egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.

Az I. világháborús emlékmű túlsó (nyugat felé, azaz a templom felé eső) oldalára a következő világháború áldozatai kerültek. A felirat:

A II. VILÁGHÁBORÚBAN
ELHUNYTAK ÉS ELTŰNTEK
35 áldozat neve
NYUGODJANAK BÉKÉBEN!
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1768

Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363777
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:16
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363778
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:17
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363779
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:17
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363780
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/400 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:18
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363781
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/250 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:18
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363782
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/400 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:19
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363783
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/640 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:19
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363784
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/100 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:20
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363785
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:21
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363791

363792
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:22
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363793
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/100 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:22
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363794
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/100 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:23
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363795
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/125 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:23
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363798
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:24
2017. október

"Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Lippó
Feltöltő
Azonosító
363799
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.07.04. 19:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/640 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.07.04. 19:25
2017. október
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.07.08. 07:00
Keszthelyi Sándor publikálta "Az I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.