Nagyszalonta (Salonta), Strada Republicii
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:János Arany (poet)

Nagyszalonta (Salonta)
Strada Republicii
Nagyszalonta főterének szélén áll a Csonkatorony. Annak homlokzatán látható az alkotás.

Avatás1907. szeptember 15.

TundeK62
2009.02.21. 23:06
A Csonkatornyot 1636-ban építették. Petőfi még valóban csonkán látta és rajzolta le. A tornyot 1899-ben fedték be; azóta múzeum az épület. Mára a 20 ezer lakosú város jelképévé vált. Falai majd két méter szélesek.
Az 1900-as évek elején az eredeti, délre nyíló bejáratot áthelyezték a keleti oldalra, hogy a főtér felé essen.
Stróbl Alajost bízták meg a kapu megtervezésére. Az idős mester már nem vállalta a kivitelezést; ezt tanítványára Kolozsvári Szeszák Ferencre bízta.
Fölavatására 1907. szeptember 15-én került sor.

Egy 1999-ben kiadott Dánielisz Endre: Nagyszalontai városismertető szerint akkor már a látogatók száma meghaladta a 400 ezret.
A magyarok számára olyan a múzeum, mint Kassán Rákóczi sírja, ill. Rodostón a Rákóczi-ház.
Nem volt ez mindig így. Az 1970-es években nagyon elhanyagolt volt, de most a fotókon (tavaly készültek) örömmel láttam, hogy szép állapotban van.
A bejárat fölötti Arany János szobor volt az egyetlen Arany-szobor a városban 1992-ig. Akkor avatták a parkban Kiss István alkotását.
Az Arany János Emlékmúzeumban irodalomtörténeti ritkaságok, Petőfi és Arany levelei, és pár művészeti alkotás látható. Köztük pl. Izsó Miklós: Arany János mellszobra.

2010. május: Kezembe került egy könyv az elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékművekről. (Murádin Jenő: A megsebzett szobor) Ebből a következőket tudtam meg: a szobor terve már a költő halálának évében megfogalmazódott (1882-ben). A szoborbizottság azonban csak 1903-ban alakult meg.
A második világháború alatt, 1944-ben román katonák rálőttek a szoborra. A keletkezett károkat 1957 nyarán, egy Fekete József nevű nagyváradi szobrász hozta helyre.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyszalonta

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18590
Feltöltve
2009.05.13. 21:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:56

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18591

18593
Feltöltve
2009.05.13. 21:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:57

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146746
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:06
2012. november

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504191
Feltöltve
2022.10.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 17:44

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504188
Feltöltve
2022.10.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 17:44

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504187
Feltöltve
2022.10.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 17:44

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504189
Feltöltve
2022.10.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 17:44

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146749
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:07
2012. november

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
504190
Feltöltve
2022.10.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.10. 17:44

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142266
Feltöltve
2013.07.04. 21:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ54/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.04. 21:38

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142267
Feltöltve
2013.07.04. 21:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ49/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.04. 21:38

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
142265
Feltöltve
2013.07.04. 21:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ32/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.04. 21:34

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
31906
Feltöltve
2009.10.13. 22:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.13. 22:15

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
31909
Feltöltve
2009.10.13. 22:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.10.13. 22:19

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
323397
Feltöltve
2018.09.05. 18:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.05. 18:16

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
323396
Feltöltve
2018.09.05. 18:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.05. 18:15

Archív fotók

"Arany János" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
103359
Feltöltve
2012.01.20. 17:29
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.01.20. 17:29
Archív felvétel
Képeslap.

"Arany János" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
193969
Forrás
Arcanum: 65266
Feltöltve
2015.01.26. 23:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:58
Archív felvétel
képeslap

"Arany János" c. alkotás fotói

képeslap
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
193970
Forrás
Arcanum: 65266 részlete

193971
Forrás
Arcanum: 65326
Feltöltve
2015.01.26. 23:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.26. 23:59
Archív felvétel
képeslap

"Arany János" c. alkotás fotói

1979
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
207814
Forrás
FORTEPAN 30443 orig: Németh Tamás
Évszám
1979
Feltöltve
2015.06.03. 17:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.03. 17:29
1979, Archív felvétel
1979

"Arany János" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
86872
Feltöltve
2011.06.11. 11:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.06.11. 11:07
Archív felvétel
Képeslap.

Adalék vagy máshol

"Arany János" c. alkotás fotói

Izsó Miklós Arany János mellszobra – a mintául szolgáló mellszobor
Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
14161
Feltöltve
2009.02.20. 19:24
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.20. 19:24
Izsó Miklós Arany János...Teljes szövegIzsó Miklós Arany János mellszobra – a mintául szolgáló mellszoborKevesebb szöveg

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18592
Feltöltve
2009.05.13. 21:57
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:57

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
18594
Feltöltve
2009.05.13. 21:58
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.13. 21:58

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146748
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:06
2012. november

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Nagyszalonta (Salonta)
Feltöltő
Azonosító
146747
Fotózva
2012. november
Feltöltve
2013.09.04. 22:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 22:06
2012. november
Összesen 28 fotó

Műlap története

23.07.02. 16:13
Az "Arany János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.12.23. 10:36
Az "Arany János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.10. 17:44
5 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
22.10.09. 08:07
Megérintettem az "Arany János" alkotást
18.09.05. 18:16
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
18.09.05. 18:15
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
18.05.10. 12:21
Megérintettem az "Arany János" alkotást
15.06.03. 17:29
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
13.07.04. 21:38
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
13.07.04. 21:38
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
13.07.04. 21:34
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
12.01.20. 17:29
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
11.06.11. 11:07
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
09.10.13. 22:19
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
09.10.13. 22:15
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
09.02.21. 23:06
TundeK62 publikálta "Arany János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.