Budapest, II. kerület, Máriaremetei út 34.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Anthony of Padua

Budapest
II. kerület, Máriaremetei út 34.

Készítés1944

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.06.29. 18:17
Jól megijedtem! Régen várakozik feltöltésre ez a szobor, szépen, külön mappában a fényképek. Ez többnyire a "rendszeremben" azt is jelöli, hogy feldolgozható, a szükséges adatok meg vannak – így pl. a feltételként szabott alkotó ismert, megtaláltatott.
Igen ám, de az idő múlik és bár nem túl régen, de kétszer is voltam a templomban (2017-2018), a rendszerbe hiba csúszott, t.i. elfelejtettem, hová jegyeztem fel azt a bizonyos, fontos nevet... Új kutatás elölről, mivel a templom honlapján pl. nem találtam. Jellemző, hogy miután nagy nehezen megtaláltam a templom előterében kifüggesztett ismertető fotóját, rajta az adatot, próbáltam net-es infó-t is kikutatni (sikerült), de végül azt is (újra) elkevertem. Így – gondoltam – marad a hagyományos, papír alapú forrás, itt fotó-másolat, adalék... Aztán megtaláltam a szignót, így az is kiderülhetett, hogy az alkotás 1944-ben készült.

Remetekertváros temploma története olvasható az első forrásnál rögzített linken: "A modern egyházépítészet diadala". Mint írják: "A legegyszerűbb eszközökkel, lendületes, arányában felemelő hatást gyakorol már a külső szemlélőre is." Felszentelése 1942. június 29-én történt. Az itt elhelyezett művészi alkotások azonban különböző időkben készültek. Homlokzatát Árpád-házi szenteket ábrázoló szobrok díszítik, ám készítési idejük későbbi,, mint a felszentelés időpontja. A templombelsőben szép számmal sorakoznak szobrok és egyéb szépségek is láthatók. A középső hajó két oldalán magas oszlopok konzoljaira állított szobrok szignói 1999-2000-es készítési időről tájékoztatnak.
Itt-ott elhelyezett szobrok "árulkodnak" korábbi alkotásokról. (ld. a második, ill. harmadik kapcsolt lapot is). Szent Antal szobrának állítási éve nem ismert, de szintén a templom építéséhez közeli időhöz köthető.

Páduai Szent Antal megformálása megfelel az általánosan ismerttel. Ferences szerzetesként láthatjuk, fején torzó, testén szerzetesi csuha. Igaz, az általánosan megjelenített liliom itt nem látható, ill. az attribútumaként jegyzett kenyér-darab sem. Karján, pontosabban az arra fektetett könyvön azonban a kis Jézus ül, aki játékosan nyúl a szent arca felé, mint aki maga felé igyekszik fordítani fejét, a szerzetes szeretettel néz a gyermekre.
Ha igaz, hogy Szent Antal ábrázolása viszonylag kötött, így főbb vonalaiban viszonylag kevés a lehetőség igazán egyedi alkotás létrehozására, akkor is érdemes a két egymás felé forduló arcot, az egymás felé nyúló kezeket megnézni. A szeretetteljes egymáshoz fordulás megjelenítése, a felnőtt férfi finom alázatának megformálása a kicsiny gyermek felé adja az egyediség lehetőségét.
Források:
A modern egyházépítészet diadala: https://remetekertvaros.com/templomunk/
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal#Attrib%C3%BAtumai
További linkek
Páduai Szent Antal imakönyv: http://mek.oszk.hu/05000/05078/05078.pdf

Kapcsolódó
Jézus szíve

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362848
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362847

362846
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362850
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/20 • 10.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362852
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/15 • 10.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362855
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/13 • 10.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:52
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362856
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:52
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362858
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.29. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • 7.5mm • ISO3200

362854
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/20 • 11.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362851
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • 20.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362853
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/15 • 24.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362860
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.29. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • 7.5mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:55
2018. április

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362859
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.29. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:52
2018. április

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362857
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.29. 11:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:52
2018. április

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362865
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.29. 14:11
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 14:11
2018. április

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362849
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.06.29. 11:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/15 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 11:51
2017. május

Adalék vagy máshol

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Az előtérben kifüggesztett tájékoztatóról készült fénykép részlete.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
362864
Fotózva
2018. május
Feltöltve
2019.06.29. 12:36
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.29. 12:36
2018. május
Az előtérben kifüggesztett...Teljes szövegAz előtérben kifüggesztett tájékoztatóról készült fénykép részlete.Kevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.06.29. 18:17
Göröntsér Vera publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.