Nepomuki Szent János

Kőtelek, Kiss János út 1.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Kőtelek
Kiss János út 1.
A Szent István térre néző katolikus templom melletti füvesített területen.

Készítés1816

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

kalaposlány
2019.06.26. 14:21
Nepomuki Szent János szobra Kőtelken, a római katolikus templom melletti füvesített területen látható. Eredetileg a templom előtt, annak főbejárata mellett volt felállítva, erről a régi képeslapok tanúskodnak. A szobor talapzatán két évszám látható, 1816-1971. A közelben lakó, tősgyökeres kőtelkiektől azt hallottam, hogy az 1816-ban felállított szobor, 1971-ben restauráláson esett át, de nem ehhez az évszámhoz köthető a templom oldalához közeli áthelyezése. A templom előtti terület rendezése, a jelenlegi tér kialakítása kapcsán, 2000 körül került jelenlegi helyére a szobor.

A kellemes, árnyas fák környezetében levő Nepomuki Szent János szobrot, többször meg kellett ahhoz látogatni, hogy az éppen ráeső napfényben, a már felújításra érett szobor faragásai jól láthatóak legyenek. Jelenlegi állapotában mielőbbi felújításra, restaurálásra szorul. Nem sikerült kideríteni, hogy a régi képeslapon látható másik, talán Mária-szoborral mi történt.

Nepomuki Szent János (1340-1393) Csehország védőszentje. A folyók, hidak, hajósok, halászok védőszentje. A folyók közelében levő településeken, és hidak környezetében gyakran találkozhatunk szobrával.

A község római katolikus templomát, mely mellett látható ma, Nepomuki Szent János szobra, 1779-ben kezdték építeni. 1782. augusztus 20-án áldották meg Szent István tiszteletére. Az államalapító király lett a templom védőszentje, búcsúját is augusztus 20-án tartják. Tornya 1803-ban készült.

Kőtelek község az Észak-Alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében található. A Tisza partján fekvő község elnyerte a Magyar Örökség Díjat.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91telek
http://www.vfmk.hu/de/node/9350

kalaposlány műlapja


Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362385
Feltöltve
2019.06.26. 12:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:19

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362386
Feltöltve
2019.06.26. 12:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:20

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362384
Feltöltve
2019.06.26. 12:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:18

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362313
Feltöltve
2019.06.26. 11:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 11:13

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362315
Feltöltve
2019.06.26. 11:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 11:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362380
Feltöltve
2019.06.26. 12:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362382
Feltöltve
2019.06.26. 12:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362383
Feltöltve
2019.06.26. 12:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:18

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362381
Feltöltve
2019.06.26. 12:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362409
Feltöltve
2019.06.26. 12:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:29

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

A jobb oldalon hátul, a fák között található a szobor.
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362318
Feltöltve
2019.06.26. 11:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 11:16
A jobb oldalon hátul, a fák között található a szobor.

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

1816-1971
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362314
Feltöltve
2019.06.26. 11:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 11:14
1816-1971

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

A fa mögötti részen található a szobor.
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362387
Feltöltve
2019.06.26. 12:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 12:21
A fa mögötti részen található a szobor.

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362543
Feltöltve
2019.06.27. 09:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.27. 09:56

Adalék vagy máshol

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Képeslap, melyen látszik a szobor eredeti helyén.
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362445
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/783527/default/doc_url/h1047a.jpg
Évszám
1965
Feltöltve
2019.06.26. 13:10
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 13:10
1965, Archív felvétel
Képeslap, melyen látszik a...Teljes szövegKépeslap, melyen látszik a szobor eredeti helyén.Kevesebb szöveg

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Képeslap, melyen látszik a szobor eredeti helyén. Valószínűleg az I. világháborús emlékmű építésekor, 1934-ben készült a képeslap.
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
362446
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/1024859/default/doc_url/50100771300a.jpg
Évszám
1934
Feltöltve
2019.06.26. 13:13
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.06.26. 13:13
1934, Archív felvétel
Képeslap, melyen látszik a...Teljes szövegKépeslap, melyen látszik a szobor eredeti helyén. Valószínűleg az I. világháborús emlékmű építésekor, 1934-ben készült a képeslap.Kevesebb szöveg
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.06.18. 15:13
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.27. 09:56
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
19.06.26. 14:21
kalaposlány publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.