Pusztaszabolcs, Templom tér
További képek a Fotólistában

Pusztaszabolcs
Templom tér
Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom

Avatás2015. november 15.

Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.06.26. 14:11
Ez az első üvegablak, amely tervezésében már nem vesz részt Szinte Gábor. Változik a megjelenés is. Az ablaktagolás adta vizuális gátakban csak a függőleges áthatással dolgozik a tervező. Ezen túlmenően a személyek történelmileg átfogó tablót láthatunk az 1800-as és az 1900-as évekre kiterjedően. Megjelenik: Márton Áron, Mindszenty József, Apor Vilmos, Brenner János és Tóth Ilona személye.
Ritkaságszámba-való leírást találni a templom vonatkozó honlapján, amely nagyon részletes támogatást ad, az az én egyéni szociális problémám, hogy a képeket pont fordított sorrendben készítettem, mint ahogy a szerző sorolja, de talán el tudok igazodni.
Mindszenty képe alatt a címer, és Mindszenty jelmondata: „Pannonia Sacra”.
"Főpásztori programját sűrítette a „Pannonia Sacra” kifejezésbe; ezért írta ezt a címere alatti szalagra." "... a Pannonia Sacra, vagyis a szentül élni akaró magyarok közössége."
Márton Áron Gyulafehérvári Egyházmegye püspök életéhez szorosan kapcsolódik az alatta látható üvegtáblán megjelenő Csíksomlyó, ahol is 1949 pünkösdjén utoljára beszélhetett tömeg előtt, majd néhány nap múlva letartóztatták.
Apor Vilmos győri püspök a II. világháború oktalan áldozata lett Győrben 1945. április 2-án.
Brenner János 1957. december 15-én vált áldozattá, a hívekért végzett áldozatos munkája miatt.
Tóth Ilona a tabló legfiatalabb szereplője: 1956-ban részt vett az Élünk című folyóirat szerkesztésében -erre utal a képen látható fölírat.
A középső üvegablak alsó záróeleme alapján láthatjuk hogy azt a tervező teljes egészében Mindszenty Józsefnek szentelte, Jézus lábainál olvasható a nemzeti színű szalagon:"Devictus Vincit", (Legyőzetve győzni), ami Mindszenty József életét bemutató film címe.
Források:
https://ujember.hu/van-egy-almom-4/
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/Szent_Imre_templom.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinte_G%C3%A1bor_(fest%C5%91)
http://www.salwex.hu/termek/olomuveg-pusztaszabolcs_szent_laszlo_olomuveg_egetett_uvegfestes
http://pusztaszabolcs.eu/pusztaszabolcsi_romai_katolikus_plebania
http://barokkorgona.hu/index.php/olomuevegablakok
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-
https://www.perkata.hu/2015/11/pusztaszabolcsi-templom-olomuveg-ablakainak-megaldasa/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport



Cím alapján hasonló

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362226
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ46/10 • 1/80 • 15.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362227
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 30.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362228
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 30.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362229
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 30.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362230
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 62.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362231
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 62.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362232
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 81.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362233
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 81.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362234
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 81.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362235
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/160 • 81.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362236
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 81.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49

"IV. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
362237
Feltöltve
2019.06.26. 08:49
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 68.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.26. 08:49
Összesen 12 fotó

Műlap története

07.26. 10:45
Megérintettem az "IV. ablakhármas" alkotást!
06.26. 21:29
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "IV. ablakhármas" feltöltésünket!
06.26. 14:11
Dr. Pinczés Sándor publikálta "IV. ablakhármas" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.