I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái

Fazekasboda, Iskola utca.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Felállítás1923

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.06.25. 11:46
Fazekasboda Mindenszentek tiszteletére szentelt temploma a falutól keletre húzódó domboldalon áll. A templom nyugati homlokzatán, a torony alatti ajtó felett vannak a világháborús áldozatok emléktáblái.

Egy timpanon alakú párkányköteg alatt van három szürkésfehér kőtábla a falra csavarozva.

A középső felirata ez:
AZ 1914-1918 VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALTAK
16 név
KÉSZÍTETTE FAZEKASBODA
HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1923.

A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" is 16 hősi halottat említ és azt, hogy II. világháborús emléktábla kapcsolódik hozzá. Az ott közölt fényképen viszont ez utóbbi nem látható, nyilván korábbi a fényképük.

Ugyanis az I. világháborús táblához szorosan csatlakozva: balra is és jobbra is vannak további kőlapok.
A balra lévő felirata:
MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ
ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE
ZUM GEDENKEN DER OPFER DIS 2 WELTKRIEGES
balra 23 nevet véstek.
A nevek sora a jobbra eső táblán folytatódik 25 névvel.
ÁLLÍTOTTÁK 1990-BEN
Azaz összesen 48 fazekasbodai áldozata volt a második világégésnek.

Visszatérve a középső, azaz az I. világháborús táblára. Azon felül egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/914

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362065
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:33
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362066
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:33
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362067
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:34
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362068
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:34
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362069
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/400 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:35
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362070
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/320 • 21.5mm • ISO100

362071
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:36

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:36
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362072
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/400 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:36
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362073
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:37
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362074
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:38
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Fazekasboda
Feltöltő
Azonosító
362075

362076
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.25. 11:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.25. 11:38
2017. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.06.25. 11:46
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emléktáblái" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.