Raffay Sándor-mellszobor

Szarvas, Kossuth Lajos utca 43.
További képek a Fotólistában

Szarvas
Kossuth Lajos utca 43.
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium udvarán a déli oldalon.

Avatás2019. március 22.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2019.07.01. 05:34
Raffay Sándor (1866 - 1947) evangélikus teológus, akadémiai tanár, a Bányai evangélikus egyházkerület püspöke 1918-tól 1945-ig, felsőházi tag, egyházi író, teológus, költő, műfordító, hittudós. Középiskoláit a ceglédi polgári iskolában kezdte és Szarvason folytatta, ahol 1885-ben érettségi vizsgát tett. Pozsonyban teológiát tanult, a jénai és báseli, egyetemen diplomázott. [1]

Vajda Péter Evangélikus Gimnázium udvarán a déli oldalon áll a bronz mellszobor. Életnagyságú, a püspököt palástban, nyakon összekötött szalaggal, magyaros bajusszal ábrázolta. A róla készült fotókon ilyen öltözetet viselt. A mellszobor két részből álló, műkő talapzaton áll, elöl a név és az évszám olvasható. Lestyán Goda János [3] szobrászművész alkotása.

Az iskola vezetése, az egyházközösség, és az öregdiákok köre kezdeményezésére, másik két egykori jeles diáktársával együtt, szobrot állítottak tiszteletére.
Az avatáson az iskola vezetése, az evangélikus egyház képviselői, a polgármester, és számos más ismert személy is részt vett. Az avatást követően megkoszorúzták a szobrot.

Idézet a forrásból:
"A Parlament alelnöke kiemelte: Istenért, hazáért, tudományért. Mindhárman ezen hitvallás szerint éltek és dolgoztak . Erre a gimnáziumra, ilyen városra, ilyen közösségre van szükség ahhoz, hogy érzékeljük e három ember életművének a fontosságát. Szobraikat nézve a múló idő állandóságára kell, hogy figyelmeztessenek és fegyelmezzenek minket." [2]
Források:
Raffay:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Raffay_S%C3%A1ndor
Emlékezete:
https://www.evangelikus.hu/aki-makacs-szeretettel-szolgalt-raffay
Beharangozó:
https://www.evangelikus.hu/mert-megerdemlik
Avatás:
[2] https://behir.hu/istenert-hazaert-tudomanyert-3-hajdani-diaknak-allitottak-szobrot-szarvason
Alkotó:
[3] http://www.villanegrart.hu/page/323/html/lestyan-goda-janos.html
Gimnázium:
http://vajdaevang.hu/index.php/2012-09-27-11-44-50/tortenet

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362008
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • 92mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362019
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362012
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/125 • 55mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362014
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362011
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/160 • 72mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362009
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/500 • 185mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362010
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/200 • 110mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362018
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362015
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362016
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362013
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362017
Feltöltve
2019.06.24. 23:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.24. 23:00

"Raffay Sándor-mellszobor" c. alkotás fotói Szarvas településről

Feltöltő
Azonosító
362225
Forrás
https://behir.hu/istenert-hazaert-tudomanyert-3-hajdani-diaknak-allitottak-szobrot-szarvason
Feltöltve
2019.06.26. 07:02
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.06.26. 07:02
Összesen 13 fotó

Műlap története

7 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Raffay Sándor-mellszobor" feltöltésünket!
7 napja
Benkő Gabriella Emese publikálta "Raffay Sándor-mellszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.