Csíkdánfalva (Dănești), Főút
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Desprindere

A község központjában lévő Művelődési Ház falán

Avatás1981. szeptember


Sántha Imre Géza
2019.06.21. 23:23
A felcsíki székely község Csíkdánfalva Művelődési Házának homlokzati falán avatták fel 1981 szeptemberében, a falu szülöttének Zsigmond Márton képzőművésznek az absztrakt jegyeket viselő mozaikkompozícióját. A Csíkszeredában élő és alkotó művész 1979 nyarán látott hozzá e terjedelmes (36 négyzetméteres) művének elkészítéséhez, melyhez márványhulladékot használt fel. A kompozíció 1980 őszén készült el lefektetve (a közeli tornateremben), majd 1981 nyarán került fel a falra "komótosan - ahogy fogalmaz a művész a lennebb idézett beszélgetésben - ami meg is látszik az elkészült munkán, mert semmiféle elmozdulás nincs rajta". Egy 1997-ben készült szakmai interjúban Zsigmond így fogalmaz, akár filozófikus síkon e műve kapcsán: itt, e kompozíció láttán "bárki megérezheti azt, amit a művész ki akar fejezni, hiszen a művészet érzékileg felfogható. Igaz, hogy világnézetet hordoz, hordozhat. De ránéz János bácsi is - egyből megmondja, hogy tetszik vagy sem, hogy jó-e vagy rosz az a munka. S az már badarság, hogy olyat kell csinálni, pláné monumentális munkát, ami rájátszik a közönség izlésére". Az alkotó meglátása szerint ezt a mozaikművét a helyi közösség, melynek ő is származási tagja, elfogadta. "Arra törekedtem, hogy ez a munka szakmailag megálljon a lábán, azonkívül valamit ki is fejezzen. A monumentális művészet alapvető emberi igényeknek kell megfeleljen, és ebben mindenkinek érdekeltnek kell lennie, hiszen a nép akaraterejét és becsvágyát juttatja kifejezésre. Ehhez igazodtam. A kompozíció címe: Kibontakozás. Sokat sejtető cím. Nem mentem rá különösebben arra, hogy valami harci zászlót csináljak, de ez nem jelenti azt, hogy az elnyomásunk alatt visszafogott, visszakényszerített energiák nem kerülnek itt nyilvánosságra. Mert az bennem volt, hogy mindebből valamit csak fel kell mutatni. A figuratív forma nem volt erre alkalmas, elvontabbat készítettem, de ez is visszavezethető bizonyos konkrét dolgokra. Elképzelésem, lehet, saját népem elnyomottsági állapotából indul ki, hogy a kollektív energiákból én - az egyén valamit felmutassak. (...) Számomra ez eléggé tragikus vállalkozás volt. Anyagilag mindenképp. De a tragikum is a monumentális körébe sorolható, úgy is mondhatnám: a tragikum és szépség között feszül az az esztétikai ív, amit a monumentálisnak ki kell fejeznie, a szép és tragikum közötti erőmezőből születhet meg a fennkölt, fenséges."
Források:
(forrás: Egy kézjegy háttere, Zsigmond Márton képzőművésszel beszélget Szatmári László. Székelyföld - kulturális folyóirat, 1997/2.)



Cím alapján hasonló

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361261
Feltöltve
2019.06.20. 19:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/70 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 19:01

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361252
Feltöltve
2019.06.20. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/280 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361253
Feltöltve
2019.06.20. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/90 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:51

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361254
Feltöltve
2019.06.20. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/75 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:51

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361255
Feltöltve
2019.06.20. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/60 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:51

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361256
Feltöltve
2019.06.20. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ520/100 • 1/50 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:52

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361257
Feltöltve
2019.06.20. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/60 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:52

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361251
Feltöltve
2019.06.20. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/70 • 11.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:50

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361258
Feltöltve
2019.06.20. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/60 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:53

"Kibontakozás" c. alkotás fotói Csíkdánfalva (Dănești) településről

Feltöltő
Azonosító
361259
Feltöltve
2019.06.20. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/150 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.06.20. 18:53
Összesen 10 fotó

Műlap története

4 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kibontakozás" feltöltésünket!
6 napja
Sántha Imre Géza publikálta "Kibontakozás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.