Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás

Lübeck, Hundestraße 9-15.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Inspiration-geistige Arbeit-Denken
Angol cím:Inspiration-Spiritual Work-Thinking

Lübeck
Hundestraße 9-15.
A könyvtár olvasótermében (Willy-Pieth-Leseaal)

Felállítás1960
Felállítás1926

Bossányi Ervin (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
László Mária
2019.06.22. 08:20
Bossányi Ervin regőcei születésű festőművész és szobrász jórészt külföldön élt. Tíz évig tartózkodott Lübeckben. A Hanza-város művészi köreiben elismerték az expresszionista művész tehetségét. Munkái fellelhetők magánházakban és épületeken is, pontos információ hiányában mégis nehéz rájuk találni.

Freskói a lübecki városi könyvtár pályázatának első-díjas alkotásai. Ez az olvasóterem az, ahol művészi pályafutása 1926-ban elkezdődött.
Ezeket az expressionista ábrázolásokat 1937-ben „elfajzottnak” (entartete Kunst) bélyegezték meg, mert esztétikailag nem illettek a nemzetiszocialisták által propagált emberképbe. Lübeck tisztviselői sietve eltávolították a festményeket és rongált állapotban őrízték egészen 1960-ig.
1992-ben az egész olvasótermet restaurálták [3]
Ma központi helyet foglalnak el a könyvtár egykori igazgatójáról elnevezett olvasóteremben. Témájuk megfelel a tudományos munka csendes és hívogató helyének.

Az Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás című a terembe belépve a jobb oldali, elülső falon van: "...az ihlet szimbolikus képét ábrázolja. Az ifjú virágokkal és az ő homlokát és kezét megáldó asszonyalakkal. Valódi arany az összekötő háttér. A középmezőt a «munkának» szenteli. Az alak ősz feje arany ív előtt hajlik az írás fölé. Szomorkásán ül az «elmélkedő» és közben — mint az isteni az emberi lélekben — az égi kék szféra a földön visszatükröződik. Mint halk mellékmotívum csendül a kereszt az aranysárgában." [2]

Az épület gyönyörű, kifogástalan a tájékoztatás. Kalauzom a referensz- és információs szolgálatban ügyeletes könyvtáros volt. A fényképezéshez engedélyt kaptam.

Bossányi bajainak vallotta magát. Hagyatékának egy része fiának köszönhetően a bajai Türr István Múzeumban van. [4]
Források:
[1] Leben und Arbeit des Künstlers Ervin Bossanyi von 1920 bis 1934 in Norddeutschalnad. Vortrag von Prof. Jo Bossanyi im Willy-Pieth-Lesesaal 1998. Lübeck, Bibliothe der Hansestadt, 2000.
2] Bossányi Ervin
http://epa.oszk.hu/01000/01059/00179/pdf/EPA01059_Magyar_Iparmuveszet_1930_05-06_099-108.pdf
[3] Stadtbibliothek (Lübeck)
https://de.m.wikipedia.org/wiki/Stadtbibliothek_(Lübeck)
[4] Helyismereti gyűjtemény [Baja]
http://www.c3.hu/~aevk/hely_ism.html
További linkek
[1] Lübecker Kunst im öffentlichen Raum. Ervin Bossanyi
https://www.kunst-im-oeffentlichen-raum-luebeck.de/kunstwerkedetails/inspiration-geistige-arbeit-denken.html

Tagi gyűjteményben
Határon túl

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361362
Feltöltve
2019.06.20. 21:57
EXIF információk...
Xiaomi / Mi A2
ƒ7/4 • 1/100 • 4.1mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.20. 21:57

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361366
Feltöltve
2019.06.20. 22:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.20. 22:01

361417
Feltöltve
2019.06.21. 13:13
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • 4.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 13:13

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361373
Feltöltve
2019.06.20. 22:05
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.20. 22:05

361376

361413
Feltöltve
2019.06.21. 12:47
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 12:47

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361369
Feltöltve
2019.06.20. 22:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.20. 22:01

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361409
Feltöltve
2019.06.21. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 12:40

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361377
Feltöltve
2019.06.20. 22:05
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.20. 22:05

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361416
Feltöltve
2019.06.21. 12:58
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 12:58

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361440
Feltöltve
2019.06.21. 17:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 17:08

Archív fotók

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

Könyvborító (hátsó tábla)
Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
442982
Forrás
Leben und Arbeit des Künstlers Ervin Bossanyi von 1920 bis 1934 in Norddeutschalnad. Vortrag von Prof. Jo Bossanyi im Willy-Pieth-Lesesaal 1998. Lübeck, Bibliothe der Hansestadt, 2000.
Évszám
2000
Feltöltve
2021.05.24. 20:21
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/33 • 4.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.05.24. 20:21
2000, Archív felvétel
Könyvborító (hátsó tábla)

Adalék vagy máshol

"Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. alkotás fotói

A könyvtár épülete kívülről
Alkotó
Bossányi Ervin (festőművész)
Település
Lübeck
Feltöltő
Azonosító
361455
Feltöltve
2019.06.21. 18:44
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1236 • 4.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.06.21. 18:44
A könyvtár épülete kívülről
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.05.24. 20:21
1 új fotót töltöttem az "Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" műlaphoz
19.06.22. 08:20
László Mária publikálta "Inspiráció-Szellemi munka-Gondolkodás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.