Pusztaszabolcs, Templom tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Géza fejedelem

Pusztaszabolcs
Templom tér
Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom

Avatás2015. november 15.

Szinte Gábor (tervező)
Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.06.21. 10:23
Pusztaszabolcsot, ha Besnyő, vagy Adony felől közelítjük meg, a város fölé emelkedik a Szent Imre-templom több mint 40 méter magas tornya. Zichy Lívia Klára grófnő földet adományoz a plébániának, ahol vitéz Irsy László budapesti építész tervei szerint kezdődik meg az építkezés 1936. október 1-jén.
A templom nevezetessége a barokk orgona, melyet eredeti állapotára visszaállítottak és 2003-ban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánított..
A templomba lépve káprázatos látványban részesül a szemlélődő.

Az építészeti megoldás miatt az ablakok nem a legalkalmasabbak festett üvegablak beépítésére, mert a kialakított ablakok tagoltak. Irsy László terveivel kapcsolatban azonban leírják, hogy üvegablakokat tervezett a templomablakokra. Ennek megfelelően két megoldással találkozhatunk a templomban.
Az egyik megoldás: olyan az üvegablak kompozíció, hogy a festett kép mintegy áthatol az ablakok közötti falrészen. Az üvegmezők közötti, a fal által adott „kihagyást” a szem és az agy pótolni tudja, így a kép egésszé állhat össze. Átható, tehát szinte egy képet alkotó megoldást láthatunk, a Géza, Szent István, ill. Szent László ablak esetében. Szent István, ill. Szent László ablak tervei megmaradtak, így a megvalósítás során útmutatóul szolgáltak. Géza fejedelem ablaknál föltehető - miután egy összetett kép hatású az ablak - amit a három ablakon átható egyívű mezőben föltüntetett három név (Géza - Szent Adalbert - Szent Gellért)
erősít.
A másik megoldásban - a függőleges tagolású háromrészű ablakra tekintettel- egymástól függetlenül jelenít meg alakokat, jeleneteket, vagy díszítést az alkotó. Függőleges tagolásban olykor olyan történelmi tablókat láthatunk, amelyen akár négy-öt (sőt több!) történelmi személyiség is megjelenik.
Géza: "Felismerte, hogy a magyarság körül megváltoztak a külpolitikai viszonyok. ... aki szíve mélyén pogány maradt még megkeresztelkedése után is."
Szent Adalbert püspök: "Adalbert élete során Magyarország és Lengyelország területén is eredményes térítő munkát végzett, aminek következtében ma szinte az összes közép-európai állam védőszentjei között tiszteli őt."
Szent Gellért püspök: "István megbízta Gellértet fia nevelésével. Nyolcéves volt ekkor Imre herceg, Gellért hét évig nevelte az esztergomi királyi palotában.
Források:
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/Szent_Imre_templom.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinte_G%C3%A1bor_(fest%C5%91)
http://www.salwex.hu/termek/olomuveg-pusztaszabolcs_szent_laszlo_olomuveg_egetett_uvegfestes
http://pusztaszabolcs.eu/pusztaszabolcsi_romai_katolikus_plebania
http://barokkorgona.hu/index.php/olomuevegablakok
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/997_aprilis_23_szent_adalbert_puspok_vertanuhalala/
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-tortenete-476-1492/a-magyar-allamalapitas/geza-fejedelem-uralkodasa-vajk-utja-a-tronig
https://www.perkata.hu/2015/11/pusztaszabolcsi-templom-olomuveg-ablakainak-megaldasa/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"I. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotók
Szinte Gábor (tervező)Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
361051
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/100 • 13.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.18. 18:29

"I. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotók
Szinte Gábor (tervező)Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
361052
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/100 • 27.5mm • ISO3200

361053
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/60 • 27.5mm • ISO3200

361054
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO1600

361055
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 125.5mm • ISO1600

361056
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/50 • 86.7mm • ISO1600

361057
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/60 • 86.7mm • ISO3200

361058
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 125.5mm • ISO1600

361059
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 125.5mm • ISO1250

361060
Feltöltve
2019.06.18. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 84mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.06.18. 18:29
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.13. 10:47
Megérintettem az "I. ablakhármas" alkotást
23.06.25. 17:43
Megérintettem az "I. ablakhármas" alkotást
19.07.26. 10:43
Megérintettem az "I. ablakhármas" alkotást
19.06.21. 10:23
Dr. Pinczés Sándor publikálta "I. ablakhármas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.