Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf), Hauptstraße 10


Felállítás17. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.06.17. 07:54
„Fényes Elek szerint „Röth, német falu, Vas vgyében, közel Kőszeghez, h. Eszterházy uradalmában, 562 kath. lak., paroch. szentegyházzal, hova népes bucsújárások történnek.

Rőtfalva (1899-ig Rőt, németül: Rattersdorf, horvátul Ratištrof) Répcekethely településrésze.
Római katolikus temploma a 13. század elején épült, szentély felőli homlokzatán 1207-es évszám látható. A templomot eredetileg a Kisboldogasszony tiszteletére szentelték. 1532-ben a török lerombolta, de újjáépítették. Temploma 1580 körül a protestánsoké lett és csak 1650-ben az ellenreformáció hatására lett újra a katolikusoké. Esterházy Pál herceg 1696-ban teljesen újjáépíttette. A falu 1535-től 1676-ig a Nádasdy család birtoka volt. Ekkor az Esterházy család szerezte meg.” [1]

A herceg Esterházy-család fraknói ágának címere díszíti a templom bejárati kapuját.

"A „család fényének alapját” Miklós (1622–1625 között országbíró, majd 1625–1645 között nádor) vetette meg, aki fokonként a legmagasabb méltóságokat érte el. 1625. augusztus 10-én Fraknó várát s István fiával együtt a „Fraknó örökös és szabad grófja” kitüntető címet kapta. A família ettől kezdve mind előkelőbb szerepet játszott Magyarország történetében; Miklós 1613-ban bárói, Miklós István 1626-ban grófi, majd a család Pál személyében 1687-ben részesült a római szent birodalmi hercegi rang adományozásában. 1712-ben a hercegi méltóságot III. Károly (1711– 1740) a „herczegi jogokat fiága részére örökre megerősítvén” elsőszülöttséggel, nemesíthetési és pénzverési jogokkal bővítette, amelyet II. József 1783-ban valamennyi fiú- és nőivadékukra kiterjesztett.

A hercegi címer négyelt pajzs fekete szívpajzzsal, amelyben egy arany L betű látható, a szívpajzsot hercegi korona fedi. A nagy pajzs első és negyedik kék mezejében aranyleveles koronán álló koronás aranygriff befelé fordulva, felemelt jobbjában (baljában) arany védvasú görbe kardot, előre tartott baljában (jobbjában) pedig három zöld szárú és levelű, arannyal futtatott vörös rózsát tart, ami maga az ősi címerkép. A második és harmadik mező vörössel és ezüsttel vágott, fenn az osztóvonalból növekvő koronás aranyoroszlán befelé fordulva, fölemelt baljában (jobbjában) három zöld szárú és levelű ezüstrózsát tart, lent három, arannyal futtatott ötszirmú vörös rózsa. …” [2]
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C5%91tfalva
[2] https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Csakvar/pages/014_istenert.htm

Bertha János műlapja


Cím alapján hasonló

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360838
Feltöltve
2019.06.17. 20:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/60 • 70mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.17. 20:45

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360675
Feltöltve
2019.06.16. 16:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/60 • 58mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.16. 16:32

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360680
Feltöltve
2019.06.16. 16:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ25/1 • 1/60 • 38mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.16. 16:34

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360682
Feltöltve
2019.06.16. 16:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/40 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.16. 16:35

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360696
Feltöltve
2019.06.16. 16:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/60 • 21mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.16. 16:55

"Esterházy-címer" c. alkotás fotói Répcekethely-Rőtfalva (Mannersdorf an der Rabnitz-Rattersdorf) településről

Feltöltő
Azonosító
360708
Feltöltve
2019.06.16. 18:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/40 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.06.16. 18:44
Összesen 6 fotó

Műlap története

06.17. 20:45
1 új fotót töltöttem az "Esterházy-címer" műlaphoz!
06.17. 07:54
A közösség publikálta Bertha János "Esterházy-címer" c. műlapját!
06.16. 23:10
Az "Esterházy-címer" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
06.16. 18:44
1 új fotót töltöttem az "Esterházy-címer" műlaphoz!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.